Elutasítja a PSZ Gulyás Gergely válaszát, amit az Index kérdésére adott

MG 3910
2022.05.27. 13:27
Lapunk a csütörtöki Kormányinfón arról kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a kormány partner lesz-e a sztrájktárgyalások folytatásában, de hirtelen a választási kampány és a baloldal került szóba.

„A szakszervezetek nem kampányoltak a baloldal mellett” – így reagált közleményben a Pedagógusok Szakszervezete arra, amit Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón az Index kérdésre válaszolva mondott el.

Lapunk arra volt kíváncsi, a kormány kijelöli-e a tárgyalópartnert a sztrájktárgyalások folytatásához, és hogy lehet-e már tudni, hogy kivel ülnek egy asztalhoz a szakszervezetek képviselői. Ezt amiatt kérdeztük, mert a szakszervezetek közvetlenül az ötödik Orbán-kormány megalakulása után, a héten bejelentették, hogy folytatni szeretnék a sztrájktárgyalásokat a magasabb bérek és a terhek csökkentésének reményében.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésünkre válaszolva úgy fogalmazott, ma csak annyi tud mondani, hogy örül annak, hogy miután a szakszervezetek „a baloldal mellett vettek részt a választási kampányban, most a választás eredményével megbarátkozva is tárgyalni szeretnének a kabinettel”.

A PSZ friss közleményében a következőket ajánlja Gulyás Gergely figyelmébe, felhívásukat szó szerint idézzük.

  1. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) alkotta sztrájkbizottság tavasszal egyértelművé tette: éppen a parlamenti választások miatt függesztette fel a határozatlan idejű sztrájkot április elsejétől. A választási kampányban a PSZ nem vett részt.
  2. A sztrájkbizottság azt is egyértelművé tette: azért is függesztette fel a sztrájkot, mert ügyvezető kormánnyal nem volt lehetőség a tárgyalások folytatására. Kijelentette: a sztrájkbizottsági tárgyalásokat a választás után megalakuló új kormánnyal folytatja, legyen az politikailag bármilyen összetételű. Miután megalakult az ötödik Orbán-kormány, 2022. május 24-én a sztrájkbizottság elküldte a tárgyalások folytatását kezdeményező levelet a miniszterelnöknek. Válasz még nem érkezett.
  3. A rendszerváltozás óta példátlan méretű és időtartamú sztrájkot a 2010 óta hatalmon lévő Orbán-kormány idézte elő: nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy uniós szinten a magyar pedagógusok fizetése a legalacsonyabb, alig több mint fele a hazai bruttó diplomás átlagbérnek (csupán bruttó 400 ezer forint), aminek következménye a pályaelhagyás, továbbá, hogy a fiataloknak nem vonzó a pálya. Mára több tízezer pedagógus hiányzik az oktatásból. A sztrájkbizottsági tárgyalások tavaly ősz óta folytak eredménytelenül, mert a kormányban nem volt meg a szándék az oktatásban dolgozók problémáinak megoldására. 2022 tavaszára nem maradt a dolgozók kezében más eszköz, mint a sztrájk.
  4. A Pedagógusok Szakszervezete felszólítja a kormányt, hogy az oktatásban dolgozók béremelésére még a parlamenti választás előtt tett ígéretét mielőbb tartsa be!
  5. A Pedagógusok Szakszervezete elvárja Gulyás Gergely minisztertől, hogy kérjen bocsánatot azoktól az oktatásban dolgozóktól, akik éppen a jobboldalra szavaztak. Minden bizonnyal voltak ilyenek.

A márciusi pedagógussztrájkhoz vezető útról itt írtunk részletesen, míg egy másik cikkben a pedagógushiány okozta nehézségről Nahalka István oktatáskutatót kérdeztük.

(Borítókép: Gulyás Gergely 2022. május 26-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)



  • Hírek
  • Lakáshitel