Itt van az ötödik Orbán-kormány kormánybiztosainak listája

image 6483441 (71)
A miniszterek és államtitkárok után kiderült, hogy kik kaptak kormánybiztosi pozíciót az ötödik Orbán-kormányban; a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatokban az is olvasható, hogy mely miniszterek felelősek a munkájukért, mi lesz a feladatuk. Németh Szilárdból, Szentkirályi Alexandrából és Szabó Tündéből is kormánybiztos lett.

Az április 3-i választási győzelem után Orbán Viktort május 16-án újra miniszterelnökké választotta az Országgyűlés. Másnap a kormánypárti többség elfogadta az új minisztériumi struktúrát is, a tárcavezetők május 24-én tették le esküjüket a parlamentben; hivatalosan is megalakult az ötödik Orbán-kormány.

Május 25-én, szerda este megjelent a Magyar Közlönyben Novák Katalin köztársasági elnök határozata, amelyben kinevezte az új kormány államtitkárait is. Május 27-én, péntek este pedig megjelent a Magyar Közlönyben az a 16 kormányhatározat, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök kinevezte kormánybiztosait. A kormányhatározatok május 28-tól lépnek hatályba.

Íme, Orbán Viktor kormányának kormánybiztosai:

Bogdán Tibor

  • A gazdasági versenyképesség jogi feltételrendszerének erősítését célzó intézkedésekkel összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
  • A kormánybiztos tevékenységét a gazdaságfejlesztési miniszter, Nagy Márton irányítja.
  • A kormánybiztos javaslatot tesz különösen a fizetésképtelenségi, reorganizációs eljárások egyes kérdéseinek szabályozására.
  • Javaslatot tesz a jogi személyek egységes nyilvántartásának szabályozására, együttműködésben az igazságügyi miniszterrel.
  • Javaslatot az új elektronikus ingatlan-nyilvántartás jogi szabályozására.

Vágujhelyi Ferenc

  • A Magyar Államkincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatvagyonának optimalizálásáért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
  • A kormánybiztos tevékenységét a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal irányítja.
  • Gondoskodik a Magyar Államkincstár és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatvagyonának optimalizálása, a szervezeti folyamatok és eljárások racionalizálása érdekében szükséges intézkedések meghatározásáról.
  • Gondoskodik a kormányzati döntéseket alátámasztó elemzési készség megteremtéséről az arányos közteherviselés és az igazságos társadalmi ellátások biztosítása érdekében.
  • Gondoskodik a kitűzött célok eléréséhez szükséges adatvédelmi módszertan kidolgozásáról.

Németh Szilárd

  • A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
  • A kormánybiztos tevékenységét a technológiai és ipari miniszter, Palkovics László irányítja.
  • Feltárja a rezsiköltségeket befolyásoló hazai tényezőket.
  • Figyelemmel kíséri a rezsicsökkentést befolyásoló nemzetközi folyamatokat.
  • Javaslatokat fogalmaz meg a rezsicsökkentés fenntartásáért.
  • Figyelemmel kíséri a Rezsicsökkentési Alap felhasználását és javaslatokat fogalmaz meg azzal kapcsolatban.
  • A rezsicsökkentéssel elért eredmények megismertetése céljából kapcsolatot tart a sajtóval.

Gyopáros Alpár

  • A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
  • A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely útján irányítja.
  • Ellátja a kormány és a megyei jogú város önkormányzata között, a megyei jogú város további fejlődése és megújulása érdekében létrejött együttműködési megállapodások végrehajtásának irányításával összefüggő feladatokat.
  • Kidolgozza a Magyar Falu Program támogatási rendszerét, és gondoskodik a támogatási rendszer lebonyolításának megszervezéséről, irányításáról.
  • Dönt a Magyar Falu Program pályázatainak támogatásáról.
  • Együttműködik a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel a településfejlesztéseket érintő egyedi kérelmek kezelésében, a támogatási jogviszonyok kialakításában.
  • Ellátja a kormányzati koordinációt az 5000 fő feletti, nem megyei jogú városok fejlesztéseivel összefüggésben.

Szentkirályi Alexandra

  • A hazai kommunikációért és az országmárka kialakításáért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
  • A kormánybiztos tevékenységét a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal irányítja.
  • Tájékoztatja a hazai tömegkommunikációs szerveket és a hírügynökségeket a kormány tevékenységéről.
  • Kapcsolatot tart a hazai újságírókkal és szerkesztőségekkel.
  • Gondoskodik a kormány tagjai és az államtitkárok nyilvános sajtóeseményeinek és sajtótájékoztatóinak előkészítéséről.
  • Előkészíti és megszervezi a kormányzati döntésekkel kapcsolatos hazai sajtótájékoztatókat.
  • Gondoskodik a közösségi médiában történő kormányzati kapcsolattartásról.

Tuzson Bence

  • A deregulációért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
  • A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök, Orbán Viktor irányítja.
  • Gondoskodik a hazai jogszabályoknak az észszerű működés szempontjából történő tartalmi felülvizsgálatáról.
  • A felülvizsgálat alapján ágazati és egyedi javaslatot tesz a kormánynak az állam működését meghatározó szabályozások egyszerűsítésére, a jogszabályok technikai és tartalmi deregulációjára, a közigazgatási hatósági és egyéb eljárások, szolgáltatások egységesítésére, egyszerűsítésére, korszerűsítésére, a működési gyakorlatok észszerű megújítására, ideértve azok elektronizálását, összehangolását és automatizálását is.
  • Közvetlen kapcsolatot tart a hazai szabályozásokat előkészítő és alkalmazó önálló szabályozó szervekkel, minisztériumokkal, központi és területi államigazgatási szervekkel, önkormányzatokkal, kamarákkal és egyéb költségvetési szervekkel.
  • Figyelemmel kíséri az állam működésének észszerűsítését elősegítő nemzetközi megoldásokat és gyakorlatokat.

Ovádi Péter

  • Az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
  • A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök az igazságügyi miniszter, Varga Judit útján irányítja.
  • Javaslatot tesz az állatkertek fejlesztésének koncepciójára.
  • Felülvizsgálja az állatkertek engedélyezésével és működésével kapcsolatos jogszabályokat.
  • A felelős állattartással kapcsolatos intézkedési tervet dolgoz ki, különös tekintettel egy képzési program megindítására.
  • Előkészíti a gyepmesteri telepek fejlesztésével kapcsolatos teendőket.

Bányai Gábor

  • A Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
  • A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök a területfejlesztési miniszter, Navracsics Tibor közreműködésével irányítja.
  • Figyelemmel kíséri a Gazdaságfejlesztési Zónát érintő ágazati európai uniós és nemzeti forrásból megvalósuló fejlesztési koncepciók, tervek előkészítését és végrehajtását.
  • Tájékozódik a gazdasági szereplők által megvalósítani tervezett beruházásokról és fejlesztési igényeikről.
  • Véleményezi a Gazdaságfejlesztési Zónát érintő fejlesztési terveket – ideértve a turisztikai fejlesztési térség tervezésével és a tervezett turisztikai projektekkel kapcsolatos dokumentumokat is –, valamint a Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztéséhez kapcsolódó, európai uniós és központi költségvetési források biztosítását szolgáló döntések tervezeteit.
  • A döntésre, illetve annak előkészítésére jogosultnak javaslatot tesz fejlesztések megvalósítására.

Móring József

  • A Dél-dunántúli Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
  • A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök a területfejlesztési miniszter, azaz Navracsics Tibor közreműködésével irányítja.
  • Feladatait a Baranya megye, Somogy megye és Tolna megye közigazgatási területét magában foglaló Dél-dunántúli Gazdaságfejlesztési Zónára kiterjedően látja el.
  • Figyelemmel kíséri a Gazdaságfejlesztési Zónát érintő ágazati európai uniós és nemzeti forrásból megvalósuló fejlesztési koncepciók, tervek előkészítését és végrehajtását.
  • Tájékozódik a gazdasági szereplők által megvalósítani tervezett beruházásokról és fejlesztési igényeikről.
  • Véleményezi a  Gazdaságfejlesztési Zónát érintő fejlesztési terveket – ideértve a  turisztikai fejlesztési térség tervezésével és a  tervezett turisztikai projektekkel kapcsolatos dokumentumokat is –, valamint a Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztéséhez kapcsolódó, európai uniós és központi költségvetési források biztosítását szolgáló döntések tervezeteit.
  • A döntésre, illetve annak előkészítésére jogosultnak javaslatot tesz fejlesztések megvalósítására, részt vesz a feladataihoz kapcsolódó kormányzati egyeztetéseken.

Szabó Tünde

  • Az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
  • A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök a területfejlesztési miniszter, azaz Navracsics Tibor közreműködésével irányítja.
  • Feladatait a Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Hajdú-Bihar megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, Nógrád megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közigazgatási területét magában foglaló Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zónára kiterjedően látja el.
  • Figyelemmel kíséri a Gazdaságfejlesztési Zónát érintő ágazati európai uniós és nemzeti forrásból megvalósuló fejlesztési koncepciók, tervek előkészítését és végrehajtását.
  • Tájékozódik a gazdasági szereplők által megvalósítani tervezett beruházásokról és fejlesztési igényeikről.
  • Véleményezi a  Gazdaságfejlesztési Zónát érintő fejlesztési terveket – ideértve a  turisztikai fejlesztési térség tervezésével és a  tervezett turisztikai projektekkel kapcsolatos dokumentumokat is –, valamint a Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztéséhez kapcsolódó, európai uniós és központi költségvetési források biztosítását szolgáló döntések tervezeteit.
  • A döntésre, illetve annak előkészítésére jogosultnak javaslatot tesz fejlesztések megvalósítására, részt vesz a feladataihoz kapcsolódó kormányzati egyeztetéseken.

Czunyiné dr. Bertalan Judit

  • Az  Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
  • A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök a területfejlesztési miniszter, azaz Navracsics Tibor közreműködésével irányítja.
  • Feladatait a Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Komárom-Esztergom megye, Vas megye, Veszprém megye és Zala megye közigazgatási területét magában foglaló Északnyugatmagyarországi Gazdaságfejlesztési Zónára kiterjedően látja el.
  • Figyelemmel kíséri a Gazdaságfejlesztési Zónát érintő ágazati európai uniós és nemzeti forrásból megvalósuló fejlesztési koncepciók, tervek előkészítését és végrehajtását.
  • Tájékozódik a gazdasági szereplők által megvalósítani tervezett beruházásokról és fejlesztési igényeikről.
  • Véleményezi a  Gazdaságfejlesztési Zónát érintő fejlesztési terveket – ideértve a  turisztikai fejlesztési térség tervezésével és a  tervezett turisztikai projektekkel kapcsolatos dokumentumokat is –, valamint a Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztéséhez kapcsolódó, európai uniós és központi költségvetési források biztosítását szolgáló döntések tervezeteit.
  • A döntésre, illetve annak előkészítésére jogosultnak javaslatot tesz fejlesztések megvalósítására, részt vesz a feladataihoz kapcsolódó kormányzati egyeztetéseken.

Láng Zsolt

  • A Közép-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
  • A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök a területfejlesztési miniszter, azaz Navracsics Tibor közreműködésével irányítja.
  • Feladatait a  Pest Megye és Budapest Főváros közigazgatási területét magában foglaló Közép-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zónára kiterjedően látja el.
  • Figyelemmel kíséri a Gazdaságfejlesztési Zónát érintő ágazati európai uniós és nemzeti forrásból megvalósuló fejlesztési koncepciók, tervek előkészítését és végrehajtását.
  • Tájékozódik a gazdasági szereplők által megvalósítani tervezett beruházásokról és fejlesztési igényeikről.
  • Véleményezi a  Gazdaságfejlesztési Zónát érintő fejlesztési terveket – ideértve a  turisztikai fejlesztési térség tervezésével és a  tervezett turisztikai projektekkel kapcsolatos dokumentumokat is –, valamint a Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztéséhez kapcsolódó, európai uniós és központi költségvetési források biztosítását szolgáló döntések tervezeteit.
  • A döntésre, illetve annak előkészítésére jogosultnak javaslatot tesz fejlesztések megvalósítására, részt vesz a feladataihoz kapcsolódó kormányzati egyeztetéseken.

Fodor Gergely

  • A Budai Várnegyed, a Citadella és a visegrádi műemlék-együttes területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatos egyes feladatok ellátásáért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
  • Tevékenységét a miniszterelnök a Miniszterelnökséget vezető miniszter, azaz Gulyás Gergely útján irányítja.
  • A Budai Várnegyed, a Citadella és a visegrádi műemlék-együttes területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatban figyelemmel kíséri és felügyeli a kormány döntéseinek végrehajtását és a beruházások megvalósítását.
  • Részt vesz a beruházások szereplői által szervezett egyeztetéseken, a keletkezett iratokba, pénzügyi és műszaki dokumentációkba betekinthet, előkészíti a további megvalósításhoz szükséges döntéseket, stratégiai dokumentumokat, beruházási programokat, a beruházások időbeli ütemtervét és a szükséges kormány-előterjesztéseket, szervezi a kapcsolódó egyeztetéseket, javaslatot tesz az esetleges kapcsolódó jogalkotási feladatokra vonatkozóan.
  • Együttműködik, egyeztet az érintett helyi önkormányzatokkal, biztosítja az e kormányhatározat szerinti kormányzati beruházások összhangját, kapcsolatot tart, egyeztet a feladatkörükben érintett intézmények képviselőivel.

Wáberer György

  • A Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
  • A kormánybiztos tevékenységét a területfejlesztési miniszter, azaz Navracsics Tibor irányítja.
  • Kidolgozza a Tokaj-Zemplén térség komplex fejlesztésére vonatkozó koncepciót, és közreműködik annak végrehajtásában, ennek keretében összehangolja a térséget érintő projektek előkészítését és végrehajtását, együttműködve a térséghez tartozó települések képviselőivel, a megyei önkormányzat képviselőivel, valamint a megyei kormányhivatal képviselőivel.
  • Ellátja a térséghez közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó fejlesztési források terhére támogatott projektek megvalósításával összefüggő koordinációs feladatokat.
  • Közreműködik a térség fejlesztéséhez kapcsolódó központi költségvetési források biztosítását szolgáló döntések előkészítésében és végrehajtásában.
  • Közreműködik a Tokaji Borvidéket érintő kormányzati döntések előkészítésében és végrehajtásában.
  • A térséget érintően közreműködik a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térség tervezési feladataiban, a tervezett turisztikai projektek előkészítésében.
  • Közreműködik a térség munkahelyteremtő beruházások létesítésére irányuló terveinek kidolgozásában és végrehajtásában, és lefolytatja a térségben működő vállalatok működésével, fejlesztésével összefüggésben a szükséges társadalmi és kormányzati egyeztetéseket.
  • Közreműködik a térség megtartóerejének növelését elősegítő közösségi, társadalmi környezet javítására irányuló döntések előkészítésében és végrehajtásában.

Ruszó Gyula

  • Az Indonéz Köztársaság közúthálózata útdíjfizetési rendszerének létrehozása és fejlesztése tekintetében Magyarország által biztosított szakmai támogatásokért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
  • Tevékenységét a miniszterelnök irányítja.
  • Koordinálja az Indonéz Köztársaság állami szervei és a magyar hatóságok közötti szakmai tevékenységet.
  • Ellátja az Indonéz Köztársaság közúthálózatának fejlesztésében, valamint a közúthálózatot érintő digitalizációban érintett magyar és indonéz hatóságok közötti kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztése érdekében szükséges feladatokat.
  • Javaslatot tesz a két ország érintett hatóságai, szervei közötti kapcsolatok továbbfejlesztésének irányaira.
  • Koordinálja a  Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zártkörűen működő Részvénytársaság és az Indonéz Köztársaság társszervei közötti szakmai tevékenységet.
  • Elősegíti a  Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szakmai tapasztalatainak az  indonéz társszervek általi megismerését és azok felhasználását.

Káel Csaba

  • A magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztossá nevezték ki.
  • Tevékenységét a miniszterelnök a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, azaz Rogán Antal útján irányítja.
  • Összehangolja a mozgóképszakma szervezeteinek a működését.
  • Kidolgozza az állami tulajdonban lévő filmstúdiók és filmgyártási infrastruktúra hasznosításának koncepcióját, és felügyeli annak megvalósítását.
  • Javaslatot tesz a hazai mozgóképszakma hosszú távú fejlődését biztosító képzési rendszer kialakítására, meghatározza a mozgóképszakmát érintő lehetséges vagyongazdálkodási feladatokat.
  • Ellátja a Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság elhelyezésével kapcsolatos beruházások kulturális szempontú, szakmai koordinációját.
  • Ellátja a Művészetek Palotája épületegyüttesének új MICE center (eseményközpont) épülettel történő bővítéséhez kapcsolódó ingatlanfejlesztés üzemeltetési szempontú, szakmai koordinációját, az ingatlanfejlesztést követő működés előkészítését.
  • Ellátja a Fertőd-Eszterháza Esterházy-kastély fejlesztésével és az Eszterháza Turisztikai Központtal összefüggő feladatok kulturális szempontú, szakmai koordinációját.
  • Indokolt esetben javaslatot tesz a vonatkozó jogszabályi környezet módosítására.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)