Megvan, ki követi Donáth Annát a Momentum élén
További Belföld cikkek
- Energiaválság jöhet a télen? – Megszólalt a szakértő
- Úgy megrúgták egy mérkőzésen, hogy kis híján belehalt egy 17 éves magyar válogatott
- Újabb vármegyében mutatták ki a madárinfluenzát
- „Tarthatatlan a helyzet” – Karácsony Gergely levelet írt Orbán Viktornak
- Gyerekgyilkosság történt Somogyban, saját apja végezhetett a kétéves kisfiúval
A Momentum küldöttgyűlése Gelencsér Ferencet választotta meg a párt új elnökévé.
Gelencsér Ferenc a Momentum egyik alapítója, az elmúlt években már több szerepben is helytállt a párton belül: helyi szervezeti vezető volt, választott önkormányzati képviselő, a Budavári Önkormányzat alpolgármestere, a Momentum előválasztási országgyűlési képviselőjelöltje, majd pedig listás országgyűlési képviselője és a Momentum-frakció frakcióhelyettese
– közölte az ellenzéki párt vasárnap.
„Én egy olyan országért fogok dolgozni, ahol az állam nem szól bele abba, hogy kit szerethetek, nem akarja megmondani, hogy miben higgyek és nem akarja helyettem eldönteni, hogy mitől leszek magyar. Ahol a lehetőség mindenki számára adott és nem attól függ, hogy az ember hova születik. Ahol a politika nem egyének meggazdagodását jelenti, hanem egy teljes nemzet gyarapodását” – írta Gelencsér Ferenc a tisztújításon való indulását bejelentő Facebook-bejegyzésében pár nappal ezelőtt.
Azt is hozzátette:
Itt az ideje kigyomlálni a rettegést és békét ültetni a helyére, valamint a céltalan orbánozás helyett a hazánkról alkotott elképzeléseinkről kell beszélnünk.
Az elnökség további hat tagját is kiválasztották, az új elnökség mandátuma a következő két évre szól.
Az elnökség további megválasztott tagjai a Momentum szerkesztőségünkhöz elküldött közleménye szerint:
- Cseh Katalin a Momentum egyik alapító tagja, korábbi elnökségi tagja, jelenleg Európai Parlamenti képviselője.
- Ilyés Márton közgazdász, a Momentum jelenlegi alelnöke.
- Kele János közgazdász, politológus, sportújságíró, a Budapest Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány általános igazgatója.
- Kerpel-Fronius Gábor Budapest okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettese, politikai munkája előtt rendszerszervezőként és projektmenedzserként tevékenykedett.
- Mihálik Edvin történész-politológus, szegedi önkormányzati képviselő, Szeged zöld tanácsnoka, a 2021-es előválasztás Szeged 02. OEVK győztese.
- Paróczai Anikó közgazdász, kispesti önkormányzati képviselő, a Horizont Női politikusképző megalapítója.
A Momentum küldöttgyűlése tavaly novemberben választotta meg pártelnöknek Donáth Anna európai parlamenti képviselőt. Fekete-Győr András októberben mondott le a párt vezetéséről, miután az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson az utolsó helyen végzett, a Momentum küldöttgyűlése pedig úgy döntött: új vezetéssel kell belevágni az április 3-i országgyűlési választásig tartó kampányba.
Az ellenzéki összefogás súlyos vereséget szenvedett, nem volt megfelelő ellenzék
Az új vezető Donáth Anna lett, aki 2016 óta oszlopos tagja a Momentumnak, 2018-tól 2020-ig a párt alelnöke volt, 2019 májusa óta a párt európai parlamenti képviselője. A politikusnő nagy lendülettel vette át a Momentum irányítását, az ellenzéki összefogás azonban súlyos vereséget szenvedett az országgyűlési választáson.
A Magyar Hangban megjelent publicisztikájában aztán azt fejtegette, hogy nem volt megfogható üzenete az ellenzéknek, mert a legfontosabb döntésekhez hat párt, a miniszterelnök-jelölttel, Márki-Zay Péterrel közösen hét szereplő egyetértésére volt szükség, és így a kampány színtelen és szagtalan lett.
Donáth Anna azt is írta, szerinte kevesebb pártra van szükség az ellenzéki oldalon.
Később a lapnak adott interjújában arról is beszélt, meggyőződése, hogy az ellenzéki politizálás nem merülhet ki pusztán olyan látványos akciókban, mint a parlamenti krumplilengetés vagy a dudálós tüntetés, ugyanakkor azt is mondta: hisz abban, hogy továbbra is szükség van a feszültség kieresztésére, „mert elképesztően frusztráló ebben a rendszerben ellenzéki politikát csinálni. Vagyis kellenek ezek az akciók is, de nem merülhet ki ennyiben a politizálásunk” – tette hozzá Donáth Anna.
Donáth Anna májusban jelentette be, hogy nem indul a Momentum elnöki tisztségéért
A momentumos politikustól a párt sajtóosztályán keresztül többször is próbáltunk interjút kérni, de a „kaotikus” időbeosztására hivatkozva végül erre nem volt lehetőségünk.
Május elején a közösségi oldalán jelentette be Donáth Anna, hogy nem indul el a Momentum elnöki tisztségéért.
Csodálatos dolog történik az életemben: anya leszek. Ezzel együtt pedig nagyon sok mindent át kellett értékelnem a személyes és politikai jövőm szempontjából. Arra jutottam, hogy az egyre erősebbé váló, nagy jövő előtt álló Momentum mindennapos elnöki feladatait nem tudnám felelősségteljesen úgy ellátni, hogy közben az anyasággal egy rendkívül izgalmas, de rengeteg ismeretlen kihívással járó feladat elé nézek
– közölte Donáth Anna a Facebookon.
A bejelentés után először Hajnal Miklós jelezte, hogy – bár nem készült a párt vezetői szerepére – elindul az elnöki székért. Az április 3-án egyéni mandátumot szerzett országgyűlési képviselő szerint „sokan most tényleg a Momentumban látják az egyetlen reménysugarat”. Új parlamenti szereplőként új irányt is mutatnának az ellenzéki oldalnak.
Hiszek a közösségemben és abban, hogy a Fidesz leváltásához egy erős és meghatározó Momentumra van szükség az ellenzéki térfélen
– fogalmazott Hajnal Miklós.
A párt országgyűlési képviselője után Kerpel-Fronius Gábor, Budapest momentumos főpolgármester-helyettese jelentette be, hogy ő is versenybe száll az elnöki posztért, majd Gelencsér Ferenc közölte a Facebook-oldalán, hogy szintén megméreti magát. A momentumos politikus listáról szerzett országgyűlési mandátumot, 2019 őszétől Budapest I. kerületének alpolgármestereként tevékenykedett.
Az indulók között nem volt ott Orosz Anna országgyűlési képviselő, aki Fekete-Győr András lemondása után ügyvezetőként irányította a pártot, aztán Donáth Annával is versenybe szállt az elnöki székért.
(Borítókép: Gelencsér Ferenc 2022. május 23-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)