Németh Szilárd szerint az ellenzék „üti-vágja a rezsicsökkentést, ahol csak éri”

image 6483441 (11)
2022.05.29. 10:35
A Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az ellenzék a multik oldalára állt, és ott „üti-vágja a rezsicsökkentést, ahol csak éri”.

Az MTI összefoglalója szerint a politikus azt mondta: a magyar emberek 2013-ban, majd a 2014-es, a 2018-as és a 2022-es választáson is megvédték az idén tízéves rezsicsökkentést.

Németh Szilárd kifejtette, az ellenzéki pártok „már a kezdet kezdetén támadták a rezsicsökkentést, és ez azóta is így van”; hozzátette: egyetlen rezsicsökkentéssel kapcsolatos intézkedést sem szavaztak meg.

Egyedül a Fidesz, és egyedül Orbán Viktor miniszterelnök képes arra, és nekünk van egyedül akaratunk arra, hogy ezt a rezsicsökkentést fenntartsuk

– fogalmazott a fideszes politikus, aki szerint a rezsicsökkentésnek nemcsak szociális dimenziója, hanem nagyon erős gazdaságélénkítő hatása is van, a pénz pedig „oda kerül, ahol hasznosul, és nem oda, ahol eltüntetik”.

A honvédelmi alappal és a rezsicsökkentés megvédését szolgáló alappal kapcsolatban Németh Szilárd azt mondta: azért hozták létre őket, hogy a magyar családokat megvédhessék azoktól a káros hatásoktól, amelyeket az ukrajnai háború és az „elhibázott brüsszeli döntések” okoznak. A fideszes politikus kijelentette, a családoknál marad az az extraprofit, amelyet egyébként az energiatermelők és a szolgáltatók „zsebre vágnak”.

A brüsszeli olajembargós javaslatra kitérve hangsúlyozta: „ez elképzelhetetlen, teljesen padlóra küldené a magyar gazdaságot, teljesen lehetetlenné tenné a rezsicsökkentés fenntartását”.

(Borítókép: Németh Szilárd 2021. november 14-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)