Sok volt a vendég, de kevés a jegybevétel a tavalyi vadászati világkiállításon

2022.05.30. 06:00
A Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnapi tájékoztatása szerint ezekből a számokból nem lehet következtetést levonni, mert egy családi jeggyel például többen is bemehettek.

Kifejezetten alacsonynak mondható a Vadászati Világkiállítás 239 millió forintos jegybevétele annak tükrében, hogy a kormány beszámolója szerint csak a központi rendezvénynek 616 ezer látogatója volt, adta hírül az RTL Híradó. A világkiállítás ötletgazdája, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint egy ilyen eseményt csak grandiózus módon szabad megrendezni.

A tavalyi vadászati kiállítás után 2025-ben Magyarország méhészeti kiállítást rendezhet, erről néhány hete beszélt Nagy István agrárminiszter, aki korábban az általa vezetett minisztérium teraszára egy méhcsaládot költöztetett.

A vadászati világkiállítás szervezéséért és lebonyolításáért felelős állami cég kasszájába összesen 655 millió forint bevétel folyt be, aminek az egyharmadát tette ki a jegybevétel. Az értékesítésből származó saját bevételeknél sokkal nagyobb mértékben kapott egyéb bevételt a társaság, ami meghaladta a 17 milliárd forintot.