Társkereső oldalon ismerték meg egymást, feljelentés lett a vége

2022.06.03. 11:36
A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányságán egy férfi tett feljelentést, mert internetes társkereső oldalon került kapcsolatba egy nővel, akivel több üzenetet váltott; a nő a közeledést zsarolással hálálta meg, a férfitól pénzt követelt az üzenetek titokban tartásáért.

A férfi a kérést teljesítette, hatvanezer forintot utalt át a megadott bankszámlára, majd megszakította a kapcsolatot zsarolójával. A nőnek ez sem volt elég, álnéven hozott létre egy felhasználói fiókot, amelyen keresztül felkereste a férfi ismerőseit. Egyikőjüket szintén sarokba akarta szorítani, és további pénzt követelt tőle a sértett védelme érdekében, de ezúttal már nem járt sikerrel − írta meg honlapján a rendőrség

A kőbányai nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, majd 2022. június 1-jén elfogták és előállították a zsarolás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható F. Erikát. A 22 éves nőt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Kiderült, hogy a nő 2020-ban nyolc másik férfit zsarolt meg hasonló módon. Utóbbiak miatt a XIV. Kerületi Rendőrkapitányságon is eljárást indítottak vele szemben, amely jelenleg is tart.