BKIK: A taxisok fele eltűnhet az utcáról szmogriadó esetén

2022.06.03. 09:11
A taxisok fele eltűnhet az utcáról szmogriadó esetén a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint, ha a jelenleg beterjesztett formájában fogadják el a szmogriadó-rendeletet. A BKIK közölte pénteken az MTI-vel, hogy kezdeményezte a fővárosi rendelet taxisokat érintő tervezett módosításának felülvizsgálatát.

A kamara Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesnek és a fővárosi önkormányzatnak eljuttatott állásfoglalása szerint a tervezet környezeti terhelésükhöz képest aránytalan mértékben sújtaná a személyszállításban érdekelt vállalkozókat.

Kifejtették, hogy mivel a tervezett korlátozások által érintett járművek körét objektív, környezetvédelmi osztálytól függő kritériumok szerint határoznák meg, a BKIK szakembereinek becslése szerint szmogriadó esetén a teljes, engedéllyel rendelkező fővárosi taxiállomány nagyjából felét (mintegy 2000-2500 taxit) kizárnák a közlekedésből.

Hangsúlyozták, hogy a korlátozásokkal érintett 2000-2500 személytaxi működése szinte egyáltalán nem befolyásolná a fővárosi szmoghelyzetet, hiszen a teljes fővárosi járműflottán belül elenyésző a részarányuk. Másrészt – folytatták – a tervezet által korlátozni szándékozott környezetvédelmi osztályok közül a személytaxik a legkevésbé szennyező csoportba tartoznak, mivel fővárosi droszthasználati hozzájárulást csak EURO 5 besorolású gépkocsik kapnak.