Drágábbak lesznek a nyári táborok, de a szülőket ez sem érdekli

D ATI20210622002
2022.06.06. 09:26
Rekordmagas részvételre számítanak az idei nyári táborokban – ezt mondta Tóth Béla, a Táborfigyelő portál tulajdonosa a Mandinernek.

Azt mondta: az infláció miatt idén „nagyjából 10-12 százalékos áremelkedéssel” lehet számolni nyári táborok tekintetében. „Ez azt jelenti, hogy egy napközis tábor átlagára heti 38 500 forintra nőtt, míg egy ottalvós tábor költsége 60 ezer forintra emelkedett” – fogalmazott, hozzátéve azt is, hogy elsősorban a szállásdíj és az étkeztetés ára okozza a növekedést.

Tóth Béla ezzel összefüggésben azt is elmondta, hogy az áremelkedés mellett is rekordmagas részvételre számítanak. 

Az áremelkedésnek nincs hatása a táborozni készülő gyerekek számára: rekordrészvétellel számolunk idén nyáron. 225 ezer gyermek tölt legalább egy hetet táborban a nyári vakáció ideje alatt

– közölte, majd azt is részletezte, hogy szerinte a koronavírus-korlátozások feloldása és az is hozzájárulhat a létszám növekedéséhez, hogy a tavasszal kapott szja-visszatérés összegének egy részét sokan felhasználják a gyerekek táboroztatására.

Tóth Béla azt is elmondta, hogy vannak olyan nyári táborok, amelyek már a június 15-i iskolazárás utáni napon, 16-án elindulnak. Országszerte több mint ezer lehetőség közül lehet válogatni,

a legnépszerűbbek a kaland-, sport- és idegen nyelvi táborok, de a katonai tematikájú táborok iránt is nő az érdeklődés.

Hozzátette: a szülőket arra kérik, hogy kizárólag a legális, tisztán működő táborokba küldjék a gyerekeiket, mert csak azoknál biztosítható, hogy megfelelő minőségű szolgáltatásban részesülnek és biztonságban lesznek.

(Borítókép: Táborozó gyerekek gyűrűsfarkú makikat etetnek a Nyíregyházi Állatpark nyári táborában a Zoosuliban 2021. június 22-én. Fotó: Balázs Attila / MTI)