Negyven év után újra magyar tisztségviselő lesz az ENSZ Közgyűlésének elnöke

DBZOL20220531003
2022.06.07. 18:00
Egy magyar tisztségviselő, Kőrösi Csaba lesz idén szeptembertől egy éven át az ENSZ Közgyűlésének elnöke, ami nagy megtiszteltetés és egyben óriási lehetőség is Magyarország számára – jelentette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A 23 tagállamból álló ENSZ Közgyűlése közfelkiáltással megválasztotta a 77. ülésszak elnökét, Kőrösi Csabát New Yorkban, így 40 év után újra magyar tisztségviselő tölti be a pozíciót.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy teljesen új világrend van kialakulóban, amely komoly kihívásokat jelent a nemzetközi közösség számára, ilyenkor pedig jelentős szerepe van a nagy nemzetközi szervezeteknek, amelyek platformot biztosítanak az államok közötti egyeztetésekre.

Az ENSZ ilyen, amelynek Alapokmányánál fogva is az egyik legfontosabb küldetése, hogy mintegy végső menedékként, végső helyszínként lehetőséget biztosítson a szembenálló feleknek arra, hogy egymással vitázzanak, ütköztessék az álláspontjukat, esetleg megállapodásra is jussanak

– hangsúlyozta a nemzetközi szervezet jelentőségét. A külügyminiszter Facebook-oldalán megosztott videóban fejtette ki, miért fontos ez a győzelem.

A különös megtiszteltetés

A miniszter különös megtiszteltetésnek nevezte, hogy egy éven keresztül a világszervezet melletti magyar képviselet egykori vezetője, Kőrösi Csaba elnököl az ENSZ Közgyűlésen. Közölte azt is, hogy az elmúlt két évben a kormány komoly diplomáciai hadjáratot folytatott ennek érdekében.

Végezetül pedig hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek a jövőben rendkívül fontos szerepe lesz a világpolitikai és világgazdasági folyamatok alakításában, s így erre egy magyar tisztségviselőnek is komoly befolyása lesz.

(MTI)

(Borítókép: Szijjártó Péter. Fotó:  Balogh Zoltán / MTI)