Lengyel EP-képviselő: Nem ismerek rá, hol van a régi Orbán Viktor?

GettyImages-1241114232
2022.06.13. 18:11
Radoslaw Sikorski hiányolja a régi, fiatal liberális demokratát, akit annak idején csodáltak.

„Régi barátom, Orbán Viktor azzal kezdte politikai karrierjét, hogy szenvedélyes beszédet tartott a hős magyar miniszterelnök, Nagy Imre újratemetésén, aki a maga idejének Volodimir Zelenszkije volt” – mondta Radoslaw Sikorski lengyel EP-képviselő egy interjúban.

A korábbi külügyminiszter úgy látja, Nagy Imre is megpróbált együtt élni kora realitásával, a Szovjetunióval, de megkísérelte demokráciává tenni Magyarországot.

Próbálkozását orosz invázió húzta keresztül és megölték, mint ahogyan Putyin elnök most Zelenszkijtől akar megszabadulni. Hol van most az a régi Orbán Viktor?

Radoslaw Sikorski a Népszavának kifejtette, „a Marine Le Pen elnökválasztási kampányára szánt pénz egy magyar bankon keresztül érkezett, az olasz szélsőjobb pedig egyenesen Moszkvából kapott pénzügyi segítséget. Salvini úr még büszkén hirdette is a Putyin iránti elragadtatását”, miközben a lengyel Jog és Igazságosság tavaly ősszel két találkozót is szervezett ezekkel a pártokkal. A lengyel politikus szerint nem ezt tanulták Orbán Viktorral:

Ez nem az, amit Orbán Viktornak és nekem tanítottak az oxfordi Pembroke College-ben, ahová ő egy Soros Györgytől kapott ösztöndíj révén jutott el. Egyszerűen nem ismerek rá a fiatal liberális demokratára, akit annak idején annyira csodáltunk.

Arról, hogy milyen esélyei vannak az Orbán Viktor által is kezdeményezett új, európai konzervatív tömbnek, itt írtunk bővebben.

Radoslaw Sikorski azt is hangsúlyozta, hogy „a világon semmi baj sincs a magyar nép érdekeinek védelmével”, ő ugyanezt teszi a lengyel nép nevében, de hozzátette: a magyar vagy a lengyel nép érdekei nem szűken értelmezett, nacionalista érdekek, „nemzetközi szerződésekben köteleztük el magunkat amellett, hogy nemzeti érdekeinken kívül az egész Európai Unió érdekeit is figyelembe vesszük”.

Az EP-képviselő leszögezte, hogy az Európai Unió nem egy ellenséges, külső képződmény, hanem „a népek olyan családja, amelyikhez mi önként csatlakoztunk”.

(Borítókép: Radoslaw Sikorski Varsóban 2019. március 23-án Fotó: Mateusz Wlodarczyk / NurPhoto / Getty Images)