A vártnál jobban sikerült a pandémia utáni első kompetenciamérés

2022.06.13. 10:32
2020-ban a koronavírus-járvány miatt elmaradt az országos kompetenciamérés az iskolákban. 2021 májusában egy év kihagyás után sort kerítették rá, az eredmények azonban csak most érkeztek meg. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a prognosztizált hatalmas visszaeséshez képest minimálisan produkáltak rosszabb eredményt a diákok.

Megérkeztek a 2021-es országos kompetenciamérés eredményei – közölte a Belügyminisztérium.

A tárca felidézte: az országos kompetenciamérés minden évben három teljes évfolyam (6., 8., 10.) tanulóinak szövegértési és matematikai kompetenciáit vizsgálja. A mérésre járványügyi okokból egy év kihagyást követően, 2021 májusában került sor. 

Mint írták, a nemzetközi tapasztalatok alapján várható volt, hogy a digitális munkarend bevezetése, a világjárvány negatív hatást fog gyakorolni a tanulók eredményeire, kérdéses legfeljebb az lehetett, hogy azok mely évfolyamokon, milyen mértékben csökkennek.

Az eredmények azt mutatják, hogy a 10. és a 8. évfolyamon az eredmények a negatív várakozás ellenére sem tértek el érdemben az előző évek átlagától, ezeken az évfolyamokon a tanulók a tantermen kívüli, digitális munkarendben is az előző évekhez hasonlóan teljesítettek. A hatodik évfolyamon matematikából az előző 12 év átlageredményéhez képest 1,7 százalék, a szövegértés terén 0,7 százalék a csökkenés mértéke, ami az adott körülmények között jó eredménynek számít

– olvasható a közleményben.

Hozzátették, hogy a korábbi felmérésekhez hasonlóan a 2021-es kompetenciamérésben is megmutatkozik a településtípusok közötti különbség, ezek azonban nem nőttek a járvány ellenére sem.

Mint arról korábban beszámoltunk, az idei kompetenciamérés már digitálisan zajlott, a diákoknak a feladatokat online kellett megoldaniuk. A rendszer ugyanakkor sokfelé akadozott, így nem kizárt, hogy ez az eredményeken is meglátszik majd – az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint ezt csak 2023. február végén fogjuk megtudni.