Hogyan boldogulnak a nagybetűs életben egykori képviselőink?

DSC4954
A 2022-es országgyűlési választáson is több politikus országgyűlési képviselői karrierje ért véget. A parlamentnek és a pártpolitikának 2022 előtt is voltak kiesői, illetve elhagyói. Összegyűjtöttünk néhány korábbi képviselőt, aki a parlamenten kívül keresi a boldogulását.

Az egykori honanyák és honatyák között van olyan, aki a turizmusban képzeli el a jövőjét, más kávézót nyitott, de arra is van példa, hogy egy politikus visszatért az eredeti szakmájához, és újra elkezdett dolgozni szakápolóként az egészségügyben. Nem mindenki szakított teljesen a politikával, ők véleményvezérként ma is aktív szereplői a közéletnek.

Állást keres a korábbi miniszterelnök-jelölt

Mesterházy Attila, az MSZP korábbi elnöke 2004-től volt országgyűlési képviselő, a 2022-es választáson már nem indult el. Megkeresésünkre elárulta, hogy egyrészt szeretne a politika közelében maradni, másrészt állást keres.

A korábbi miniszterelnök-jelölt az álláskereséssel kapcsolatban kifejtette: mivel korábban tanított, oktatói feladatokban is gondolkodik, ahogy az is felmerült benne, hogy amerikai think tankeknek dolgozzon egy-egy kutatási projekt erejéig. Az elmúlt hetekben több előadást tartott külföldön a magyar választásokról.

Mesterházy Attila megjegyezte, hogy Magyarországon is keresi a lehetőségeket, de volt képviselőként, aktív politikusként itthon sokkal nehezebb komoly állást találni. A közélettel, politikával viszont továbbra is szeretne foglalkozni, ennek próbál keretet teremteni, ezért létrehozott egy alapítványt.

Az MSZP volt elnöke az ellenzéki előválasztáson alulmaradt Csonka Balázzsal szemben Veszprém megye 1-es választókerületében, a közös ellenzéki listán pedig nem kért helyet. Arra a kérdésünkre, bánja-e, hogy így alakult, elmondta:

Nem bánom, nagyjából két éve már tudom, hogy nem leszek képviselő. Az én döntésem volt akkor, hogy más utat választok. Másik oldalról pedig versenytársa voltam a mostani MSZP-vezetésnek, így udvariasan úgy fogalmaznék, hogy ők sem akartak meggyőzni arról, hogy folytassam a képviselőséget. Megvan a lelki békém, majdnem 19 évig voltam országgyűlési képviselő, talán jót is tesz az embernek, ha ennyi év után valami mást csinál, még akkor is, ha megtisztelő és izgalmas feladat volt a választópolgárok képviselete, ezért mindig hálás leszek a baloldali szavazóknak.

Mesterházy Attila az elmúlt másfél-két évben tudatosan kevesebbet foglalkozott pártpolitikával, és inkább a NATO-ra, a külpolitikai, biztonságpolitikai irányra koncentrált, volt a NATO parlamenti közgyűlésének elnöke, majd alelnöke is. A választások után viszont újra többet foglalkozik pártpolitikával és belpolitikai kérdésekkel is.

Emellett a NATO intézményrendszerében betölthető pozíciókkal kapcsolatos változásokat is figyelemmel kíséri, hiszen oda nemzetközi pályázatokat írnak ki, de ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmünket, hogy a háborúra való tekintettel meghosszabbították a mandátumokat, így jelen pillanatban nincs nyitott vezetői pályázat.

Mesterházy Attila 2004-től aktív parlamenti politikus volt, emellett 2009-ben az MSZP alelnökévé választották, a 2010-es választáson pedig a párt miniszterelnök-jelöltjeként indult. 2009-től 2014-ig az MSZP képviselőcsoportját, 2010 júliusa és 2014 májusa között pedig elnökként a pártot is vezette. Mesterházy Attila 2006 óta tagja volt a NATO Parlamenti Közgyűlés magyar delegációjának is, 2019 decemberében a közgyűlés elnöki feladataival bízták meg a 2020-as évre.

Glettel, burkol, de lekvárt is szívesen főzne

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője már nem tudta megmérettetni magát a 2022-es országgyűlési választáson, pártja idén januárban zárta ki a soraiból, mert kiderült, hogy a parlament honlapján róla szereplő információkkal ellentétben nincsen diplomája.

Márciusban Bangóné Borbély Ildikó interjút adott az Indexnek, akkor azt mondta: az MSZP listáján a tizedik helyen szerepelt, amely nem lett volna befutó hely az ellenzéki összefogás listáját nézve. Azt is hozzátette: sok minden miatt több mint egy éve készült arra, hogy nem lesz a következő parlament tagja, miután azonban kitört a diplomabotrány, voltak olyan pillanatok, amikor úgy érezte, hogy a Kossuth téren egy máglyán fogják elégetni.

„Mintha a világ legnagyobb bűnét követtem volna el. Nem gondolom, hogy ez történt. Hibáztam, és ezért elnézést kérek mindenkitől, aki bízott bennem. Az elmúlt nyolc év munkája azonban nem mehet feledésbe emiatt. Azt szeretném, ha a választóknak néha eszükbe jutna azért az a számos jó ügy is, amiért képviselőként harcoltam” – fogalmazott lapunknak Bangóné Borbély Ildikó.

Az MSZP-be 2003-ban lépett be, több szervezeti pozíciót is betöltött, volt közgyűlési tag is, illetve a párt vezetőségébe is bekerült: 2012-ben az Országos Elnökség és a Választmány tagjává választották meg, majd 2016-ban az MSZP elnökségének lett tagja. 2014-től volt a szocialista párt színeiben országgyűlési képviselő a parlamentben.

Nem mondom, hogy nem érdemeltem meg, amit kaptam, de ezáltal legalább eldőlt, ami amúgy is bennem motoszkált az utolsó négy év nehézségei után, amikor kevés sikerélményünk volt, hogy ez most egy jó alkalom arra, hogy váltsak. Most vár rám a civil élet. Nem kell többé a politika. Okos mondás, hogy aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Tényleg ez a helyzet. Úgy tűnik, hogy nem kellenek a valóban tisztességes emberek a politikába

– fejtette ki Bangóné Borbély Ildikó a kizárása után az Indexnek.

A volt szocialista politikust ismét felhívtuk, és érdeklődésünkre elmondta: most éppen ingatlanfelújítással van elfoglalva, amit a saját két kezével csinál.

Glettelek, tapétázok, burkolok, mindent csinálok

– mesélte Bangóné Borbély Ildikó. Decemberre akarja úgy kialakítani az ingatlant, hogy vendégeket tudjon fogadni, ugyanis turizmussal szeretne foglalkozni. Emellett évek óta érdeklik a helyi termékek, főleg a lekvár készítése. A volt parlamenti képviselő hozzátette: nagyon szeret kísérletezni, és a tervei között szerepel egy kis lekvárfőző üzemnek a kialakítása is.

A kérdésre, hogy hosszú évek politizálása után mennyire nehéz valami teljesen másba fogni a civil életben, azt válaszolta: egyáltalán nem nehéz, többször váltott már, kifejezetten élvezi most, hogy kihívások elé állította az élet, és valami újba foghat. Azt sem bánja, hogy már nem parlamenti képviselő, és nem politizál, jól érzi magát.

„Nagyon-nagyon örülök, hogy ennek a katyvasznak nem vagyok része. Iszonyatos állapotban van az ellenzék, persze nagyon sok minden nem úgy alakult, ahogy azt várták, vagy ahogy akár én is szerettem volna, de ebben nagy felelőssége van az ellenzéknek is” – mondta Bangóné Borbély Ildikó az Indexnek.

Francia középfokú nyelvvizsgát szeretne tenni

Bencsik János, a Polgári Válasz nevű párt alapítója és elnöke mögött nincs egy teljes parlamenti ciklus, csak 2019-ben kapott országgyűlési képviselői helyet a Jobbik országos listájáról, Szávay István mandátumát vehette át az országgyűlésben. 2020-ban – 11 év után – kilépett a Jobbikból, független országgyűlési képviselőként folytatta tovább. Még abban az évben, decemberben megalapította politikai mozgalmát, amely 2021 márciusában alakult párttá. A 2022-es áprilisi országgyűlési választáson nem indult el, és így nem szerzett mandátumot az új országgyűlésben.

Bencsik Jánosnak felsőfokú nyelvvizsgája van angol és német nyelvből, ősszel a francia középfokúnak szeretne nekiugrani. A választás után privát profilján azt írta, új fejezet nyílik az életében, mögötte 18 évnyi civil, mozgalmi, újságírói és közéleti múlt van, és reméli, hogy előtte még kétszer ennyi.

Az Indexnek azt nyilatkozta, jelenleg élvezi a civil életét, különösen azt a részét, hogy több időt tölthet a feleségével és három gyermekükkel.

„Korábban erre kevésbé volt lehetőségem a folyamatos választási kampányok, aláírásgyűjtések és országjárások miatt. A legkisebb lányunk most kétéves: fantasztikus megtapasztalni, ahogy mindennap új dolgokat tanul, és hogy ennek jobban a részese lehetek, mint az első kettőnél tudtam” – fogalmazott Bencsik János lapunk érdeklődésére.

A család mellett sokat olvas, készül a középfokú francia nyelvvizsgára, munka szempontjából még a hogyan továbbon gondolkozik.

Olyan hivatást szeretnék, ahol a továbbiakban is a hazámat tudom szolgálni

– tette hozzá. Pártja, a Polgári Válasz a nyáron is folytatja közösségépítő tevékenységét.

„Ami az új országgyűlést illeti, elnézve az általános képet, különösen egyes ellenzéki képviselők megszólalásait, annyira nem bánom, hogy már nem vagyok mindennek a részese” – jelentette ki Bencsik János az Indexnek.

Kávézót nyitott, de segít Márki-Zaynak is

Bana Tibor – hasonlóan Bencsik Jánoshoz – politikai karrierjének a jelentős részét a Jobbikban töltötte. Tizenkét évig volt parlamenti képviselő. 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is a párt országos listájáról jutott be az országgyűlésbe. Szintén 2020-ban lépett ki a Jobbikból, és függetlenként ő is megtartotta a képviselői mandátumát. A 2021-es ellenzéki előválasztáson Vas megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében nyert „indulási jogot” közös ellenzéki jelöltként, de a 2022-es áprilisi országgyűlési választáson nem tudta legyőzni a Fidesz–KDNP jelöltjét, nem került be a parlamentbe.

Szívesen folytattam volna hiteles, szakmailag megalapozott és alázatos munkámat az országgyűlésben, de másként alakult. Ugyanakkor bizonyos szempontból nem is bánom ezt, hiszen ennyi idő után szükség is van egy kis változásra, hasznos lesz mást, újat csinálni. Ráadásul ahhoz komoly változások kellenek a politikai palettán, hogy esély legyen a valódi változásra

– nyilatkozta Bana Tibor az Indexnek.

A feleségével nemrég kávézót nyitott Szentgotthárdon, ahol gyermekkora óta él.

„Mindenkit szeretettel várunk a Hunyadi utca 17. szám alatti Vadon kávézóban! Emellett írom a doktori disszertációmat, más munkát is keresek, de a Márki-Zay Péter által vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom nyugat-dunántúli koordinátoraként, a Közösen Vas Megyéért Egyesület elnökeként és a Közösen Szentgotthárdért Egyesület tagjaként az országos és a megyei/helyi politikában is benne maradok – persze másként, mint eddig” – fogalmazott a korábbi parlamenti képviselő.

Elsősorban most azt motiválja, hogy más irányban is tudjon fejlődni, újabb, az eddigiektől eltérő tapasztalatokat szerezzen. Ugyanakkor nem zárja ki annak lehetőségét, hogy bizonyos idő elteltével ismét valamilyen politikai szerepet vállaljon. „Ám ezt csakis egy hiteles, európai, jobbközép formáció tagjaként tartom elképzelhetőnek” – szögezte le Bana Tibor.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom júniusi tisztújításán – amelyen egyhangúlag újraválasztották elnöknek Márki-Zay Pétert – Bana Tibor a második legtöbb szavazattal lett elnökségi tag.

Visszatért az egészségügybe

A Jobbik színeiben induló Rig Lajos alulmaradt Navracsics Tiborral szemben Veszprém 3-as számú egyéni választókerületében a 2022-es országgyűlési választáson, az ellenzéki összefogás közös listáján a 104. helyen szerepelt. Miután nem nyert mandátumot, bejelentette: végleg kiszáll a politikából, és visszatér az eredeti szakmájába, a szakápolósághoz, nyugdíjaskoráig szeretne azzal foglalkozni.

El kell fogadni az emberek akaratát. Az a fajta politikai kommunikáció és tevékenység, amit az elmúlt években csináltam, nem volt elég. Most teret adok az ellenfelemnek, sőt magánemberként a segítségemet is felajánlottam neki. Bizonyítsa be, hogy tenni akar és tesz is a körzetért, és ha így lesz, én leszek az első, aki ezt megköszöni

fogalmazott Rig Lajos az Indexnek a választás után.

Rig Lajos 2008 óta volt a Jobbik tagja, 2010-től önkormányzati tisztsége volt, 2014-től Tapolca alpolgármestereként dolgozott. Emlékezetes győzelmet aratott a 2015. április 12-i időközi választáson Veszprém megye 3-as számú választókerületében, ez volt a Jobbik első egyéni diadala. A 2018-as választáson már nem tudta megismételni a győzelmét, listáról került be a Jobbik parlamenti frakciójába. Az idei választás után kilépett az ellenzéki pártból.

A miniszterségtől az MLM-ig

Lamperth Mónika már jóval korábban, 2014-ben elköszönt a parlamenti politizálástól, így nála jóval inkább nyomon követhető, hogyan boldogul egy volt képviselő az országgyűlésen túl. 

Az MSZP korábbi politikusa, országgyűlési képviselője 2002 és 2006 között Magyarország belügyminisztere is volt. Ezt követően betöltötte az önkormányzati és területfejlesztési, majd a szociális és munkaügyi tárcavezetői pozíciót is. Később a szocialista párton belül kabinetfőnökként, valamint a pártalapítvány kuratóriumának elnökeként tevékenykedett. 2014-től a XV. kerület polgármesteri hivatalában volt jegyző, erről a pozícióról 2019-ben mondott le.

Lamperth Mónika egy MLM-rendszerben működő cégnél is dolgozott, ahova Herényi Károly, korábbi MDF-es politikus szervezte be. Lamperth Mónika egy 2014-es Egyenes beszéd-adásban arról beszélt, hogy a politikából történt kiszállása után az egészséges életmóddal is elkezdett foglalkozni, és 22 kilót fogyott. A cég által árult termékről Herényi Károllyal kifejtették, hogy sportteljesítmény-fokozóról van szó, aminek potencianövelő mellékhatása is lehet. A volt belügyminiszter megemlítette azt is, hogy a közszolgálati egyetemen tanít.

Lamperth Mónika a Nagy Imre Társaság elnökségi tagja, és továbbra is figyelemmel követi a közéleti eseményeket. 2022 májusában „Az ellenzéken belüli természetes versenynek nem lehetnek áldozatai az önkormányzatok” címmel jelent meg publicisztikája a Jelenben.

A Magyar Nemzet a birtokába jutott megbízási szerződés alapján arról írt idén januárban, hogy Lamperth Mónika Baja momentumos polgármestere, Nyirati Klára mellett végzett jogi tanácsadói tevékenységet.

Mit csinálnak a volt pártelnökök?

Valakinek hátrány, másnak előny a parlamenti és a pártpolitikai múlt, az alábbi két egykori pártelnök esetében utóbbi érvényes.

Vona Gábor 2006-ban lett a Jobbik elnöke, vezetésével a párt a 2009-es európai parlamenti választáson elért áttörés után bejutott a Magyar Országgyűlésbe is, majd folyamatosan erősödve – megindítva közben az úgynevezett néppártosodási, a politikai centrum felé elmozduló folyamatot – 2018-ra az ellenzéki térfél legerősebb szereplőjévé vált.

A Jobbik 2018-ban kormányváltásra készült, az újabb Fidesz–KDNP-s kétharmados parlamenti többséget hozó eredmény után Vona Gábor lemondott a pártelnöki pozícióról, és országgyűlési mandátumát sem vette át.

A visszavonult politikus vloggerkedni kezdett, videóiban különböző témákat dolgoz fel, és interjúkat készít. Vona Gábor beszélgetős műsorokban szerepel, könyveket ír, az Indexen publikál, és létrehozta a Második Reformkor Alapítványt, ami törvényjavaslatokkal is előállt.

Schiffer András, aki az LMP egyik alapítója, elnöke és országgyűlési képviselője volt, 2016-ban mondott le a társelnöki tisztségről, és adta vissza a mandátumát is, ennek okairól itt beszélt részletesen.

Schiffer András ügyvédként dolgozik, idén májusban arról számoltunk be, hogy Karácsony Gergelyt képviselte a Tiborcz-adó kifejezés miatt indított perben, amit meg is nyertek. A korábbi LMP-s politikus aktív véleményformáló közéleti kérdésekben, az Indexen is publikál.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)



  • Bérelnék
  • Bankszámla