Megrongálták Magyarország egyik legszebb kopjafás temetőjét

D ATI20140605045
2022.07.02. 12:03
Kidöntötték a síremlékeket Szatmárcseke kopjafás temetőjében. A feltételezések szerint az ismeretlen vandál éjszaka rongált a temetőben.

Megrongálták Szatmárcseke hungarikumként számontartott kopjafás temetőjét július 1-jén – írta szerkesztőségünknek egy helybéli olvasónk. A község lakóját olyannyira felháborította az eset, hogy úgy érezte, nem hagyhatja szó nélkül a történteket.

Ez annyira szíven ütött, hogy úgy érzem, ennek hangot kell adni! Leginkább azért, mert a tettest keresik, nem érzi tettének súlyát

– írta levelében, hozzátéve: megrendítő, hogy a családtagok által mindennap gondozott síroknál ez a látvány fogadja majd a hozzátartozókat. 

Tóth Béla, a település alpolgármestere lapunk megkeresésére elmondta, hogy összesen 16 kopjafát rongáltak meg. Elmondása szerint a temetőgondnok vette észre a rongálást, az önkormányzat pedig azonnal értesítette a rendőrséget.

Ez nagyon durva dolog. Elkeserítő, hogy vannak, akik ezt megtehetik. Teljesen fel vagyunk háborodva. Egyszerűen nincsenek rá szavak. Ki az, aki ilyet egy temetővel megcsinál?

– kommentálta az eseményeket az alpolgármester. Hozzátette: a temető elég forgalmas szakaszon helyezkedik el, így a tettes valószínűleg éjszaka rongált. 

utána
Fotó: Olvasói felvétel / Index

Magyarország egyik legkülönlegesebb temetője

Az ország egyik legkülönlegesebb, csónakos fejfás református temetőjében több száz nyugat felé néző, tölgyfából készített, másfél-két méter magas, csónak alakú fejfa található. Az ugor kori hagyományokra emlékeztető csónakszerű, ember alakú tönkös fejfa csupán a Tiszántúlon, Északkelet-Magyarországon és Baranyában elterjedt – írja a honlapján a temető. 

Kiemelték: az emlékhelyen máig csak fából készült, hungarikumként bejegyzett hagyományos emlékhely állítása megengedett. A község ezzel az intézkedéssel igyekszik megőrizni az ősi hagyományt.

(Borítókép: A szatmárcsekei kopjafás temető. Fotó: Balázs Attila / MTI)