Ma még 38 fok lesz, néhány nap múlva 20 sem

BJASZ20200819026
2022.07.04. 06:32
Napos és többnyire derült idő lesz a hét első napján is, a kánikulától továbbra sem szabadulunk: a legmagasabb nappali hőmérséklet akár 32 és 38 fok között is alakulhat. Valamennyi megyére figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt, négyben ráadásul a legmagasabb szintű van érvényben.

Hétfőn többnyire derült, napos időre van kilátás kevés gomolyfelhővel, délután viszont egyre több fátyolfelhő érkezik majd északnyugat felől – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

A prognózis szerint estétől, valamint kora estétől a Dunántúl északnyugati felében meg is vastagszik a felhőzet. Az Alpokalján egy-egy zápor, valamint zivatar is előfordulhat, késő estétől már többfelé is lehet számítani hasonlóra.

wbta20220704 0407+ts.png
Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat

Délutántól az északnyugati szelet már kísérhetik erős, zivatarok környezetében viharos szelek az Észak-Dunántúlon. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 38 fok között lehetséges, míg késő estére általában 21 és 29 fok közé hűl a levegő.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint mind a tizenkilenc megyére figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt. Ezek közül négyben a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 29 fokot, ahol a legmagasabb veszélyjelzés van érvényben. Ilyen típusú jelzést kapott

  • Békés megye,
  • Csongrád-Csanád megye,
  • Hajdú-Bihar megye
  • és Jász-Nagykun-Szolnok megye.

A leírás szerint hétfőn egy közeledő hidegfronthoz hasonlóan délutántól a Kisalföldön, az Alpokalján nyugat felől alakulhat ki néhány zivatar, a front érkezésével a késő esti, éjféli óráktól már aktívabbá válik a légkör és nagyobb lesz az esély a zivatar kialakulására.

Enyhülést hoz a hidegfront

Hidegfront szakadozott felhőzete vonul át felettünk. Emellett az ország nagy részén több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. A Dunántúlon többfelé, másutt elszórtan valószínű zápor, zivatar. Estétől nyugat felől csökken a csapadékhajlam.

Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat. Délutánra a Dunántúlon 26, 31, máshol 30 és 38 fok közé emelkedik a hőmérséklet – olvasható a meteorológiai szolgálat keddi előrejelzésében.

Úgy folytatják, szerdán sok napsütés valószínű, általában kevés gomolyfelhővel. A nap első felében, az ország keleti harmadán lehet még több felhő, ott helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 14, 21, délután 27, 32 fokot mérhetnek.

Csütörtökön egy újabb hidegfront szakadozott felhősávja vonulhat át felettünk. Emellett az ország nagy részén több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. Elszórtan valószínű eső, zápor. Az északnyugati szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik, zivatarban viharos lökések is várhatók. Hajnalban 12, 18, délután 26, 32 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.

wbtj20220704 0407+hotx.png
Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat

Pénteken a napsütés mellett sokfelé számíthatunk nappali gomolyfelhő-képződésre. Helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sok helyütt megerősödik, zivatarban viharossá fokozódhat. A minimum-hőmérséklet általában 12 és 19, a maximum 24 és 29 fok között valószínű.

Az előrejelzés szerint szombaton általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Több helyen előfordulhat záporeső, zivatar. Az északi, északnyugati szél sok helyütt megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 9 és 17, a csúcsérték 23 és 30 fok között valószínű.

Vasárnap a fátyolfelhők és a sokfelé erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett általában több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. Szórványosan kialakulhat zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sok helyütt megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 8, 15, a délutáni órákban 20, 26 fok valószínű – írják.

(Borítókép: Jászai Csaba / MTI)