Kocsis Máté: Ha béke van, minden van

D KOS20220517031
2022.07.05. 20:40
„Ha béke van, minden van, van stabilitás és fejlődés, de a háború mindig bizonytalanságot hoz magával, amit most is látunk, minden mozog, változik, van olyan ország, ahol már 20 százalékos az infláció” – mondta a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője az InfoRádió kedd esti, Aréna című műsorában.

Az ismét elszállt forint–euró árfolyammal kapcsolatban leszögezte, hogy emiatt nem kell költségvetést módosítaniuk, amit egyértelműen a háború következményének tudott be. „Várjuk ki a végét, más országok valutáját sem fogja érintetlenül hagyni az adott helyzet” – tette hozzá a politikus, aki szerint most a kormányra még nagyobb nyomás hárul, ha meg akarják akadályozni, hogy a geopolitikai krízis gazdasági hatása miatt a lakosságra aránytalanul magas teher nehezedjen.

Már a koronavírus-járvány miatt nőtt az infláció az egész világon, ami most a háború még inkább fokoz. Ráadásul az orosz–ukrán konfliktus miatt az energiaárak is növekedtek, Nyugat-Európa lakossága ezt már megszenvedi, a magyarok rezsije is ötszöröse lenne a mostaninak, ha engednénk a piaci árakat begyűrűzni. Ez egy 22 ezer forintos számla esetén 100 ezer forintot jelentene ma

– részletezte Kocsis Máté, majd hozzáfűzte: mindennek ellenére a baloldali képviselők régóta a piaci ár bevezetését javasolják Magyarországon is. A Fidesz frakcióvezetője szerint ugyanakkor a differenciált árszabályozás helyett a fogyasztási alapú igazságosabb.

Az Európában kimagasló családtámogatásokat, a vállalkozások adókedvezményét, a rezsicsökkentést a világpiaci árak emelkedése ellenére is meg akarja tartani a magyar kormány. Ez nagyjából 800-900 milliárd forint összeget jelent, ezért hozták be az extraprofitadót, ami ezt teljes mértékben fedezni tudja.

Arra, hogy ez az intézkedés bizonyos külföldi telephelyű, Magyarországon jelen lévő nagyvállalatoknak nem tetszik, Kocsis Máté úgy reflektált, hogy a helyi jogszabályokat kötelesek betartani, a tisztességtelen piaci magatartás – hogy ezeket a költségeket az ügyfelekre hárítják át – hosszú távon nekik sem kifizetődő.

„Vannak olyan szektorok, ahol pont a háború alatt keletkezett extraprofit, nem a teljes profitot, csak a korábbi átlaguk felett ebben az időszakban termelt extraprofitot vesszük el” – fogalmazott. A kormány árvédelmi programjairól elmondta, hogy a kamatstop és a hitelmoratórium december 31-éig, az élelmiszerárstop a tervek szerint október elsejéig hatályos. 

Az összevont önkormányzati és európai parlamenti választások 2024-es bevezetését szintén a kormány költségcsökkentő szándékával indokolta a Fidesz képviselője. 

Az uniós vitákkal kapcsolatban úgy fogalmazott: egyre inkább úgy tűnik, a nyugat-európai tagállamok erőt akarnak fitogtatni azzal, hogy közép- és kelet-európai országokra rá akarják erőltetni az ideológiájukat, ahogy ezt teszik Lengyelországgal és hazánkkal is.

Nem kívánja Magyarország sem a szuverenitását, sem a választóinak akaratát, sem egyenrangú európai partneri státuszát feladni, a baloldali brüsszeli liberális elit nyomása ellenére sem

– emelte ki. 

A vármegye és főispán elnevezésekre való visszatérésekről elmondta, hogy ez tulajdonképpen ezeréves hagyományunk, a közigazgatási rendszerünk kisebb módosításokkal, de Szent István ideje óta fennáll.

Varga Mihály javaslatának szimbolikus jelentősége van, a kommunizmus által az 50-es évektől eltörölt kifejezések újbóli bevezetése, ami ha a főispánokat nézzük, mindössze 20 megyei megbízottat fog érinteni 

– magyarázta Kocsis Máté, aki szerint például Horvátországban a megyei elöljárókat a középkor óta zsupánnak nevezik, ott ez mégsem zavar senkit. 

(Borítókép: Kocsis Máté 2022. május 17-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)



  • Tippek
  • Személyi kölcsön