Egy szolnoki kórházban le kell állni a gyermekek intenzíves ellátását igénylő műtétekkel

2022.07.06. 19:13
Akkora a baj a szolnoki Hetényi Géza Kórházban a humánerőforrás hiánya miatt, hogy ez már a gyermekek életét is veszélyezteti – írja Facebook-oldalán Kunetz Zsombor orvos.

Amikor azt kérdezik, hogy mégis hogyan omlik össze az egészségügyi ellátás, akkor tessék csak a Szolnoki Hetényi Géza Kórházra egy pillantást vetni – olvasható Kunetz Zsombor bejegyzésében.

Idézi a Nemzeti Népegészségügyi Központ határozatát, miszerint „a kórház rendelkezésére álló feltételek mellett olyan műtét nem végezhető, mely előreláthatólag gyermek intenzíves ellátását igényli”.

Ezért ezeket a gyermekeket másfél vagy kétórás távolságba lévő intézményekbe kell szállítani, mert csak ezek a kórházak rendelkeznek gyermekintenzíves kapacitással a Szolnoki Kórház közelében.

Ennek következében nemcsak a tervezett, hanem az akut sebészeti, fül-orr-gégészeti, baleseti sebészeti ellátás sincs biztosítva még a súlyos eseteknél sem, hiszen nincsen gyermekintenzíves ellátás a kórházban. Enélkül pedig műtét és gyermekintenzív-terápiás ellátás sincs – írja.

 Azt meg már nem is kell magyaráznom, hogy egy súlyos balesetben sérült gyermek másfél, kétórás további utaztatása a definitív, azaz a végleges ellátóhelyre akár a gyermek halálát is okozhatja

– teszi hozzá.

„Továbbra is hozzá kell tennem, hogy a Szolnoki Kórház vezetése legalább nem próbálja klímacserével és egyéb tervezett karbantartással elfedni a valóságot, és azt sem állítja, hogy a gyermekek érdekei nem sérülnek, akkor ha kiesik a gyermekintenzíves ellátás, ahogyan ezt a Békés Megyei Központi Kórház igazgatója nyilatkozta, hanem beleáll és jelenti, ha megoldani nem is tudja ezt az országos problémát” – zárja a bejegyzést.