Bicskával szúrta le munkatársát egy székesfehérvári nő

2022.07.08. 19:24
Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indítványozta a Fejér Megyei Főügyészség annak a nőnek a bűnügyi felügyeletét és távoltartását, aki egy bicskával szúrta le az egyik munkatársát.

A vádirat szerint a gyanúsított 2022. június 26-án délután kihívta a munkatársát az irodájából azzal, hogy beszélni szeretne vele. A két nő bement az öltözőbe, annak ajtaját a gyanúsított belülről bezárta, a kulcsot kétszer ráfordította, majd egy vélt sérelme miatt a sértettet felelősségre vonta – közölte a Fejér Megyei Főügyészség.

A nő ezt követően egy paprikaspray-vel a sértett arcába fújt. A sértett megpróbált az öltözőből kimenekülni, azonban a gyanúsított elállta az útját, a táskájából elővett egy 6 centiméter pengehosszúságú bicskát, és azzal a sértett arca és nyaka irányába szúrt. A sértett a kezét a feje fölé emelve próbálta a támadást elhárítani, és segítségért kiáltott. A munkahelyen dolgozó két férfi ekkor berúgta az öltöző ajtaját, a gyanúsított kezéből a kést elvették, majd értesítették a rendőrséget és a mentőket.

A gyanúsított nő 2022. június 21-én a munkahelyet üzemeltető cég ügyvezetője részére rágalmazó, fenyegető tartalmú üzeneteket is küldött. A sértett a bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedett, tekintettel azonban az elkövetés eszközére és a sérült testtájékra, életveszélyes sérülés kialakulásának a reális veszélye is fennállt.

Figyelemmel a gyanúsított cselekménye bosszúból eredő motivációjára, az elkövetés után tanúsított fenyegető magatartására, alaposan feltehető, hogy a sértett sérelmére megkísérelt bűncselekményt megismételné, a cég vezetőjének zaklatását tovább folytatná, így a bűnismétlés reális veszélye fennáll.

A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, elrendelte a terhelt távoltartását az érintettektől, valamint a bűnügyi felügyeletét is, a mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával. A döntés fellebbezés hiányában végleges.