Karácsony Gergelyhez igazol Marki-Zay Péter kommunikációs főnöke

-DSC8495
2022.07.08. 17:12 Módosítva: 2022.07.08. 20:49
Simon András, aki kilenc évig volt az ATV műsorvezetője, majd Márki-Zay Péter kommunikációs igazgatója lett, most Karácsony Gergely mellett folytatja pályafutását – tudta meg a hvg.hu

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter a Csatt és A nap híre műsorvezetőjét hívta stábjába 2021 decemberében. A csatorna akkori közleményében azt írta: „Simon András olyan szakmai felkérést készül elfogadni, amely mellett nem tud eleget tenni televíziós kötelezettségének, ezért távozik az ATV-től. Az elmúlt kilenc évben a televízió egyik meghatározó arca lett, több kiemelkedő nézettségű műsort vezetett.”

A műsorvezető is kommentálta távozását. Mint írta, hálás az ATV vezetésének és remek közösségének az együtt töltött csaknem kilenc év feladataiért, a televízió nézőinek pedig a megtapasztalt szeretetért és a megtisztelő figyelemért.

A hvg.hu úgy értesült: rövid kommunikációs főnöki szerepe után Simon Andrást július 7-én, csütörtökön mutatták be a Városháza sajtós és kommunikációs csapatának, ám egyelőre nem tudni, pontosan milyen feladatokat fog ellátni. A lap kereste Simon Andrást, de nem érték utol; és a Városházáról sem kommentálták értesüléseit.

Később az ATV azt írta: megerősítették a lap értesüléseit, Simon András lesz a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója. A volt tévés Kovács Gábort váltja, aki egy hónappal ezelőtt jelezte a városvezetésnek, hogy szeretne visszatérni korábbi munkahelyére, a Budapest Brandhez, amelynek újból a kommunikációs vezetője lesz – írják. Simon András július 15-től vezeti a kommunikációs csapatot.

A műsorvezető, majd kommunikációs főnök korábban a Magyar Telekom médiakapcsolatokért és belső kommunikációért felelős PR-igazgatójaként, a Magyar Telekom Csoport kommunikációs igazgatójaként, valamint a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs igazgatójaként és szóvivőjeként is dolgozott.

(Borítókép: Karácsony Gergely. Fotó: Gorondy-Novák Edit / Index)