Nógrádi György: A politikusoknál és a szexben a „végleg” furcsa kategória

D CIM20151203029
2022.07.17. 19:11
A biztonságpolitikai szakértő energetikáról, európai politikáról és az orosz–ukrán háborúról is beszélt, amelyről azt mondta, ez egy megosztott háború, amei „szörnyű nehéz, és rohanunk a katasztrófába”.

Az ukránok naponta kétszer bejelentik, hogy amit az oroszok csinálnak, az terrorcselekmény – ezt mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az Ultrahang YouTube-csatornának nyilatkozva, az orosz–ukrán konfliktus aktuális eseményeire utalva. Hozzátette: ez egy megosztott háború, amely „szörnyű nehéz, és rohanunk a katasztrófába”.

A harmadik világ sokkal több államból áll, és addig, amíg ott van Kína, India, addig Nyugat-Európa súlya periférikus. Az USA-nak újra el kell dönteni, hogy ki a fő ellenség, Oroszország vagy pedig a Kínai Népköztársaság, amelyik alapvetően az amerikai érdekeket veszélyezteti

– hangsúlyozta.

Az ENSZ-ben részt vevő országok döntő része az úgynevezett harmadik világból jön, és ez a harmadik világ nem oroszellenes. A nyugati világ, amelyik meghatározó volt, nagyon sok szempontból oroszellenes – fogalmazott Nógrádi György az ENSZ semlegességére utalva. A biztonságpolitikai szakértő szerint jó pár ország, például a lengyelek sokkal keményebben lépnek fel, mint a NATO vagy az EU a háborús helyzetben, aminek oka a történelmi múlt éppúgy, mint a jelen.

Az egyházak háborús szerepét taglalva a szakértő kiemelte, a moszkvai egyházaknál komoly hatalmi harcok vannak. 

Óriási az egyház harca Oroszország és Ukrajna között abban is, hogy melyik az igaz pravoszláv egyház. Ma az egyházak is fölsorakoztak a kormányok mögé. Ennek összes pro és kontra oldalával, aminek van nagyon sok pozitívuma és legalább annyi negatívuma 

– fogalmazott. 

Ki kell egyezni Ukrajnának és Oroszországnak

Az energetikai válságról szólva Nógrádi György azt mondta, 2022-ben nem az a megoldás, hogy melegedőket alakítanak ki, és spórolás kezdődik.

Ki kell egyezni Ukrajnának és Oroszországnak. Ukrajna azt csinálja, amit neki mondanak. Elég volt abból, hogy Ukrajnát ész nélkül támogatjuk katonailag, pénzügyileg, morálisan, politikailag. Ezt a háborút Ukrajna, akármi történik, nem tudja megnyerni. A Nyugat 100 milliárd eurókat, dollárokat dobott ki értelmetlenül. Oroszországban agresszor, igen

– fogalmazott. 

A fegyverek vásárlásáról és elérhetőségéről szólva azt mondta: gyakorlatilag bármilyen fegyverhez hozzá lehet jutni, és „ez életveszély, mert ez azt jelenti, hogy ha ezek a fegyverek terroristacsoportok kezébe kerülnek, akkor a Földön a bizonytalanság még tovább fog nőni”.

A politikusoknál és a szexben a „végleg” furcsa kategória

Nógrádi György az európai politika egyéb vonatkozásairól is beszélt az interjúban. Mario Draghi olasz miniszterelnök lemondásáról azt mondta, Draghi fontos szereplője a jelenlegi Európának, de nem tudni, mi lesz a végkifejlete a lemondásának.

Draghi bejelentette, hogy végleg megy. A politikusoknál és a szexben a végleg furcsa kategória. Felkérték, hogy alakítson új kormányt. A kérdés az, hogy Draghi tud-e új kormányt alakítani, ha pedig nem, akkor új választás jön, de az új választásnál az a párt, amelyik most a koalícióban gyakorlatilag kerékkötővé vált, az Öt Csillag Mozgalom olyan gyenge szereplést fog mutatni, hogy a hatalom központi köreiből ki fog esni.

(Borítókép: Nógrádi György. Fotó: Czimbal Gyula / MTI)