Mindent bevetett az ittas sofőr, hogy elmeneküljön a rendőrök elől

2022.07.22. 15:49
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt azzal a 23 éves férfival szemben, aki több alkalommal is elmenekült a helyszínről, miután ittas állapotban balesetet okozott.

A vádirat szerint a férfi 2021. június 30-án reggel vezetett egy autót a Váci úton. Mint később kiderült, nem rendelkezett érvényes jogosítvánnyal, emellett pedig kábítószer és alkohol befolyásoltsága alatt is állt. Az autóban rajta kívül még három utas tartózkodott – írja a Fővárosi Főügyészség

Az egyik kereszteződésben szabálytalanul közlekedett, amit észrevettek a rendőrök is, és intézkedni kezdtek ellene. Ezt látván az autó sofőrje menekülni kezdett. Menekülés közben rengeteg közlekedési szabályt áthágott, óránkénti 100-130 kilométeres sebességgel szlalomozott a forgalmi sávok között. A fiatal férfi átlépte a záróvonalat, áthajtott a szemközti sávba, majd több száz méteren keresztül száguldott a közlekedő forgalommal ellentétes irányba, emiatt több ott közlekedő autó sofőrje is kénytelen volt fékezni vagy sávot váltani.

A menekülést egy defekt szakította meg, a férfi ugyanis nagy sebességgel nekiütközött egy padkának, amely tönkretette az autó két első kerekét. Az autó sofőrje hátrahagyta az utasait, majd egy közelben álló társasház hetedik emeleti lakásába menekült, ahol a teraszkorláton ülve azzal fenyegette a rendőröket, hogy öngyilkos lesz. A rendőrök ezután fogták el. A vád az utasainak, illetve a többi jármű vezetőjének veszélyeztetése. 

A férfi 2021. július 28-án, délelőtt egy újabb balesetet okozott az Ady Endre úton, amikor ismételten ittas állapotban vezette  a gépjárművet. Az előtte haladó autó sofőrje forgalmi okból megállt, mivel azonban a vádlott ezt nem észlelte, ezért nekiment, majd megállás nélkül távozott a helyszínről. Közvetlenül ezután a férfi a X. kerületben, az Üllői úton is baleset okozója volt, miután elvesztette uralmát a gépkocsija felett, és egy másik autónak csapódott. Az ütközés következében a másik autó sofőrje felhajtott a járdára, és ott nekiment egy fának. A férfi ez alkalommal sem állt meg. 

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 23 éves férfit közúti veszélyeztetés bűntettével, cserbenhagyás vétségével, valamint ittas, illetve bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségével és kábítószer-birtoklás vétségével is vádolja. A kerületi ügyészség a férfival szemben börtönbüntetés kiszabását, valamint a közúti járművezetéstől való végleges hatályú eltiltást indítványoz a vádiratban.