Balog Zoltán: A következő tíz év a megmaradásról szól majd

2022.07.23. 09:54 Módosítva: 2022.07.23. 10:20
Míg az elmúlt 10-12 év a gyarapodásról szólt, a következő évek várhatóan a megmaradásról fognak szólni – mondta Balog Zoltán református püspök az új református nemzetstratégiáról – amelyet Orbán Viktor miniszterelnökkel is megvitatott – a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjúban.

A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke közölte, nemzetstratégiájukban rögzítették, hogy hány embert látnak el. Szociális ellátórendszerükben naponta 150 ezer emberrel foglalkoznak, 180 ezer gyereket tanítanak hittanra. Rögzítették, hogy iskolarendszerük milyen jelentős feladatot lát el Magyarország életében és mit tesznek Kárpátaljáért és a kisebbségi sorban élő magyar reformátusokért.

„Hálásak vagyunk, hogy a lelkipásztoraink – akik kulcsszereplői a református nemzetstratégia megvalósításának – lelki, szellemi és anyagi megerősítéséhez komoly kormányzati segítséget kaptunk. Amiben további segítséget kértem, az az iskolai hittanoktatás megerősítése” – tette hozzá Balog Zoltán.

Arról is beszélt Orbán Viktorral, hogy a magyar vidék népességmegtartó képességében kulcsfontosságú szerepük van az egyházi közösségeknek.

„További együttgondolkodást, támogatást ígért a miniszterelnök abban, hogy miként tudjuk csökkenteni azokat a terheket, amelyeket a vidéki lelkipásztorok hordoznak a vállukon és a szívükben. Beszélnünk kellett az energiaárak elszabadulása kapcsán a kis gyülekezetek ellehetetlenülésének veszélyéről is.”

Az Ukrajna elleni orosz támadás kapcsán elmondta: a több mint hetven kárpátaljai református lelkipásztor közül senki nem ment el, mindenki ott maradt és végzi tovább a szolgálatát.

A magyarországi lelkipásztorok ezen túl felajánlották fizetésük egy részét a kárpátaljai lelkipásztoroknak, mindemellett rengeteg anyagi, természetbeni segélyt vittünk, viszünk.

„Ennyi pénzt és adományt a magyarországi reformátusság az elmúlt harminchárom évben még megközelítően sem gyűjtött, de az erdélyi reformátusok is példátlan nagyságrendben gyűjtöttek és adományoztak perselypénzt a kárpátaljai testvéreknek.”

„Ez arról szól, hogy minden kis közösségben kell lennie legalább egy embernek, aki összetartja azt, akiről azt mondják, hogy ő a mi lelki, szellemi vezetőnk, és amíg ő nem megy el, addig nekünk is itt kell maradnunk” – közölte a református püspök.

Arra a kérdésre, hogy szerinte az elmúlt tíz év alatt csökkent vagy nőtt az egyházhoz tartozók száma, a püspök azt mondta, a református egyháznak ma kétszer annyian ajánlják fel az adójuk egy százalékát, mint tíz évvel ezelőtt – írja az MTI.