Rendőrsorfal állta útját a tüntetőknek az Oktogonnál

ZR 7584
2022.07.25. 19:10 Módosítva: 2022.07.25. 21:54
A kormány döntése szerint szeptember elsejétől csak főállású egyéni vállalkozóként katázhat. Hétfőn újabb demonstrációt hirdettek a Margit hídhoz az érintettek. A résztvevők a hídtól átvonultak a Kossuth térre, ahol beszédek hangzottak el. A tüntetők álláspontja, hogy a népnek kell kikényszerítenie a változást, ezért újult erővel – mint fogalmaztak –, megerősödve fognak visszatérni az utcára. Az esemény a Parlament előtt este kilenc óra előtt véget ért. Egy részük átment a Nyugatihoz, majd az Oktogon felé vették az irányt, ahol rendőrsorfal várta őket.

A demonstráció fontosabb mozzanatai:

  • A tüntetők 19 órakor kezdtek gyülekezni a Margit hídnál, majd elfoglalták a Budára vezető forgalmi sávokat. 
  • A demonstrálók egy koporsóval mentek át a Kossuth térre, ahol beszédeket mondtak, politikusok, közéleti személyek is feltűntek a tömegben.
  • A résztvevők által megfogalmazott üzenetek szerint a népnek kell kikényszerítenie a változást, a közösségi média felületein való „lájkolgatás” ehhez nem elég, személyes jelenlét kell.
  • A demonstrálók szerint elfogadhatatlan, hogy Orbán Viktor lenarkósozta őket.
  • A Parlament elől előbb a Nyugati pályaudvarhoz, majd a Teréz körúton át az Oktogonra mentek a tüntetők, rendőrsorfal és igazoltatás várta a demonstrálókat.

21:50

Körülbelül százan maradhattak a helyszínen a tiltakozók. Az Index videós stábját is igazoltatták a rendőrök. „Senkit nem engednek ki máshogy, és csak a Nyugati felé mehetsz" – mondta kollégánk. 

21:42

A rendőrök az embereket a járdára szorították, és folyamatosan jönnek előre. Sokakat igazoltatnak, jelentette tudósítónk. Több televízió és az Index videós stábját sem engedik át a rendőrök, csak a Nyugati felé távozhatnak, az Oktogon iránya a sajtónak sem engedélyezett. 

21:35

„Hagy menjek enni, éhes vagyok!” – kiabál egy járókelő a demonstrálókkal. Mint mondja, ő csak enni jött a helyi gyorsétterembe, „meghal, annyira éhes”. Többeket igazoltatnak, a két rendőrsorfal lényegében kipréselte az embereket az úttestről. 

21:32

Azt lehet látni, hogy az Oktogon irányából, valamint a tüntető tömeg vége felől is rendőrsorfal áll, magyarul közrefogták a hatóságok a demonstrálókat. Se előre, se hátra. Sokan leültek az aszfaltra és a 4-6-os villamos megállójába.

21:30

„Át kell törni, srácok!” – hangzik el. Rögtön érkezik is a válasz: „Azért ésszel, ésszel!”.

21:25

Az Oktogonnál rendőrsorfalba ütköztek a demonstrálók, kisebb dulakodás is kialakult. „Toljuk meg” – kiabálják többen a tömegből. A megafonból valaki azt ordibálja, hogy nem az a lényeg, hogy nekimenjenek a tüntetők a rendőrségnek. „Ku..a rendszer!” – kiáltja közben egy másik demonstráló. 

21:20

Állítólag a Deák Ferenc térre mennek a demonstrálók – hangzik el a tömegből, de mint korábban, most is spontán alakul az útvonal az Index tudósítója szerint.

21:15

„Orbán, takarodj!” – A Teréz körúton haladnak tovább a tüntetők negyed tíz után. A tüntetés továbbra is békés, nyugodt a hangulat, az emberek beszélgetnek, sokan a kerékpárjukkal csatlakoztak a sétáló tömeghez, ami messze nem fogyatkozik. 

21:12

Mennek tovább az Oktogonra, azt kiabálják a tüntetők, hogy tartsanak velük mások is. 

Alább adjuk élőben:

21:00

Most kaptuk a hírt, hogy a tüntetők egy része átment a Nyugati pályaudvarhoz, nagyjából százan lehetnek.

20:54

Nagyon úgy tűnik, hogy vége, páran maradtak csak a Kossuth téren, ők piknikeznek, beszélgetnek.

20:53

„Vissza fogunk térni!” – üzenték, és magasba emelték a kerékpárokat.

20:50

Itt az ideje a polgárosodásnak, a népnek kell kikényszerítenie a változást

– hangsúlyozta a demonstráció szónoka. 

20:46

Pár hét múlva megerősödve, új kapcsolatokat építve visszatérnek az utcákra – mondta Kolesár beszédében a Kossuth téren. 

20:41

Hol vagytok, emberek? Lehet csupán lájkolgatni, de arra sz.rik a hatalom. Miért nem lángol a város?

– kérdezte Kolesár András. Emlékezetes: ő volt az a futár, ki csütörtök délután egyeztetésre ment Palkovics László technológiai és ipari miniszterhez, miután a múlt hét hétfő esti tüntetésen találkozott a tárcavezetővel. 

20:34

Az Index tudósítójának becslése szerint 500 ember van a Kossuth téren.

20:32

A helyszínen tiszteletét tette Jámbor András országgyűlési képviselő és Molnár Áron színész, aktivista.

20:30

A jelen lévő demonstrálók szerint elfogadhatatlan, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „narkósoknak” nevezte őket a Tusnádfürdőn elhangzott beszéde elején. 

Aki ilyet mond, jobban tenné, ha először a saját háza táján nézne körbe

– mondta az egyik felszólaló.

20:29

Az esemény békésen zajlik, közölte kollégánk a helyszínről este fél kilenckor. A demonstrálók a szónokok beszédeit hallgatják. 

20:19

A koporsóba a résztvevők saját történeteket tartalmazó papírokat írnak és dobnak be. „A politika tabutéma lett, de beszélni kell róla” – mondta az egyik szónok tudósítónk szerint. 

20:00

A Kossuth tér egyharmada megtelt, rendőrsorfal az Országház előtt – jelentette tudósítónk. 

19:50

A demonstrációt nagyjából úgy kell elképzelni, hogy a tömeg kettészakadt, még mindig sokan vannak a Margit hídnál, ugyanakkor a Kossuth térre is sokan érkeztek már meg. A menet végét a rendőrök zárják. 

Mutatjuk élőben:

19:41

A tömeg átvonul a Parlamenthez, levonulnak a forgalmi sávokról. A menet élén egy koporsót visznek. Azt skandálják, hogy „Demokráciát!”.

19:40

A rendőrség egyelőre e két sáv elfoglalását engedi. A villamossávot szabadon hagyják, a villamosok még közlekedhetnek – közölte a helyszínről az Index tudósítója. 

19:35

A Pestről Budára vezető oldalt elfoglalták a demonstrálók. Közben több járókelő, kerékpáros és biciklis is a demonstrálók között próbál átjutni a Margit-sziget irányában. 

19:30

Munkatársunk körülbelül háromszázra teszi a tüntetők számát. Az egyik futárnál egy megafon van, amit a Kutya Párttól kölcsönöztek. A beszédében szót ejt a rezsicsökkentésről, az augusztus 20-i tűzijátékól és persze a demonstráció fő üzenetéről, a katatörvény módosításáról.

19:28

A tüntetők elfoglalják a Buda felé tartó másik forgalmi sávot is a Margit hídon. Tudósítónk élőben kapcsol az Index közösségi oldalán, és mutatja a fejleményeket:

19:26

A BKK is felkészült az esetleges lezárásra, „Forgalom felügyelet” feliratú pólóban áll a munkatársuk a sínek között. Már nagyjából 150-en vannak a demonstrálók. 

19:20

Lassan megvan a létszám, a tüntetők elfoglalták a Margit híd budai oldala felé haladó külső forgalmi sávot – jelentette tudósítónk a helyszínről. 

19:17

A legfrissebb fejlemények – élőben:

19:11

Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke portálunknak a helyszínről elmondta: bár ő nem katás, de a pártnak három olyan munkavállalója van, akiket érint a törvénymódosítás. Mint közölte, nem számít arra, hogy elviszik a rendőrök, kizárólag „budapesti műkedvelőként” van jelen – semmi közük a rendezvényhez.

19:08

Élő közvetítésünk a helyszínről:

19:00

40-50 demonstráló gyülekezik, egyelőre a járdán állnak.

18:42

Három BRFK-kisbusz hajtott át Pestről a budai oldalra. Tudósítónk szerint ha elkezdődik a demonstráció, ott zár majd a rendőrség.

18:33

Nagy erőkkel van jelen a rendőrség a Margit hídon és annak közelében. Az Index tudósítója szerint több, úgynevezett kamerás autójuk is megjelent a a demonstráció miatt, az egyik a Margit-sziget bejáratához parkolt le. 

Amint arról korábban beszámoltunk, Palkovics László technológiai és ipari miniszter csütörtök délután fogadta azokat a futárokat, aki még a hétfő esti tüntetésen mentek oda az épp vacsorázó tárcavezetőhöz. A minisztériumi rögtönzött megbeszélésen azonban kéréseiket elutasították.

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) múlt heti módosítása több ezer kis- és mikrovállalkozót – köztük több száz fiatal futárt – hozott nehéz helyzetbe azzal, hogy szeptember elsejétől csak főállású egyéni vállalkozóként katázhat. Az adónem alá tartozó vállalkozóknak csak lakossági ügyfelektől lehet bevételük, vállalkozástól vagy jogi személytől nem. A megváltoztatott törvény értelmében a kedvezményes adózás bevételi határa évi 12 millióról 18 millió forintra nő, ez azonban nem jelenti az alanyi adómentességi határ emelését is. Az adó havi szinten 50 ezer forint lesz, bejelentkezni rá augusztus 1-jétől lehet.

A törvénymódosításról július 12-én szavazott a parlament; ennek hírére még aznap délelőtt felháborodott demonstrálók gyűltek össze a Margit-hídon, azt skandálták, hogy „Ne szavazd meg!”, majd lezárták a forgalom elől. A spontán tüntetésen ellenzéki politikusok is feltűntek, a rendőrség azonban az eseményt be nem jelentett gyűlésnek minősítette, és több résztvevőt is megbírságolt, a Kétfarkú Kutya Párt társelnökét, Ferencváros alpolgármesterét, Döme Zsuzsát megbilincselve a rendőrkapitányságra szállították.

(Borítókép: Szabó Réka / Index)