Ismét bombafenyegetés érte a Wizz Air egyik járatát

GettyImages-1236771117
2022.07.25. 13:27
Újabb bombafenyegetés miatt kellett kiüríteni a Wizz Air egy Krakkóba tartó járatát szombat este. A fenyegetés később hamisnak bizonyult, mivel a hatóságok nem találtak gyanús tárgyat a repülőgép fedélzetén.

A Wizz Air egyik Krakkóba tartó járatát érte bombafenyegetés szombat este, ami miatt az utasoknak vészcsúszdán keresztül kellett elhagyniuk a fedélzetet – számolt be az Airportal.hu.

A portál szerint a W6 5098 számú, HA-LZR lajstromjelű, Airbus A321neo típusú repülőgép Tel-Avivból tartott a lengyel városba.

A vészkiürítéssel kapcsolatban a World Israel News portál arról számolt be, hogy a vészkiürítést azért kellett elrendelni, mert egy névtelen bejelentő azt mondta, hogy a fedélzeten bomba van.

A Wizz Air közlése szerint a hatóságok minden szükséges átvizsgálást elvégeztek a repülőgépen, gyanús tárgyat azonban nem találtak.

Az utasok viszont arra panaszkodtak, hogy a vészkiürítés után fél órán keresztül várakozniuk kellett a gurulóút mellett a sötétben, miközben az esetről állításuk szerint semmilyen információt nem kaptak.

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, július 20-án is bombafenyegetés érte a Wizz Air Bariból Krakkóba tartó járatát. A repülőgépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A hatóságok később megállapították, hogy a bombafenyegetés hamis volt.

(Borítókép:  Nicolas Economou/NurPhoto via Getty Images)