Hegedüs Zsuzsa: A kétharmad átka, hogy állandóan fokozni kell a gyűlöletet

2022.07.27. 19:19
Interjút adott a hvg360-nak Hegedüs Zsuzsa volt kormányzati főtanácsadó, aki kedden nyújtotta be lemondását Orbán Viktor tusványosi beszéde miatt. Azt mondta: szerinte a miniszterelnök a finkelsteini elmélet miatt megváltozott az utóbbi években, és e szerint állandóan fokoznia kell a gyűlöletet, amikor csökken a támogatottságuk.

Nemzetközi sajtóhír lett Orbán Viktor előző hétvégén mondott beszédéből. Elemzők szerint a magyar miniszterelnök előre tudta, hogy a kijelentései port fognak kavarni

A beszéd miatt nyújtotta be lemondását Hegedüs Zsuzsa is, aki a mostani interjúban úgy fogalmazott: már kedden felkereste őt Orbán Balázs, a miniszterelnök stratégiai igazgatója azzal kapcsolatban, hogy nyilatkozni szeretne, és hogy ez árthat a Fidesznek. Erre ő azt mondta neki: ez az ügy csak rá és Orbán Viktorra tartozik, mivel főtanácsadóként szabad kezet kapott, szabadon nyilatkozhat bármiről. 

Elmondása szerint ezzel a szabadságával élve már korábban is kint volt több, a kormány lépései – a „homofób törvény”, valamint az SZFE átalakítása – miatt rendezett demonstráción is, most azonban más volt a helyzet.

A tusványosi beszédben olyan kijelentések hangzottak el, amelyek túlmentek a vállalhatóság határán, másnap benyújtottam lemondásomat

– vázolta Hegedüs Zsuzsa.

Orbán Viktor nem rasszista, de…

Mindeközben a volt főtanácsadó azt is hangsúlyozta, hogy szerinte Orbán Viktor „olyan távol áll minden rasszista, antiszemita gondolattól, mint Makó Jeruzsálemtől”, és hogy szerinte a miniszterelnök tusványosi beszédében elhangzott, általa kifogásolt mondatok sem tőle származtak, hanem egyszerűen nem olvasták át elég figyelmesen a beszédet (amint azt az egyik levelében már leírta). 

Az Orbán Viktorral való barátságáról Hegedüs Zsuzsa azt mondta: nagyon sok mindenben nem értette egyet, teljesen más a világnézetük, de egészen 2015-ig bezárólag pont emiatt ő volt az a személy, aki meg tudta győzni a miniszterelnököt bizonyos kérdésekben a „közel fél évszázados szociológiai munkásságának” köszönhetően.

Utána viszont megváltozott a helyzet, szerinte azért, mert Orbán Viktor „beleszeretett Finkelstein elméletébe”, amelynek lényege az, hogy „találj egy témát, amivel meg lehet osztani a társadalmat, elő lehet idézni egy háborús helyzetet”. 

A kétharmad a világ átka: miután csökken a támogatottság, egyre inkább fokozni kell a gyűlöletet

– mondta Hegedüs Zsuzsa, majd utalt arra is, hogy szerinte a mostani ügy sokkal súlyosabb, mint például a homofóbnak vélt pedofiltörvény volt.

Márki-Zay Péter megjelenését manipulációnak tartja

A volt főtanácsadó a hvg360-nak adott interjúban arra is kitért, hogy szerinte Márki-Zay Péter megjelenése is gyanús volt a politikában tavaly ősszel. Arról, hogy az előválasztás előtt esélytelen jelölt volt, majd mégis ő győzött, azt mondta:

Pontosan ettől volt büdös az egész. Ez egy jól megszervezett manipuláció volt.

Hozzátette azt is: nem tudja, hogy ebben a manipulációban Márki-Zay Péter is benne lehetett-e vagy sem, de most már nem is számít, mert „ő egy nímand, eltűnt a porondról, ezzel el is lehet felejteni”. Később viszont azt mondta, hogy az RTL által megrendezett miniszterelnök-jelölti vitán szerinte Márki-Zay Péter felkészületlen, kitérő válaszokat adott – ellentétben például Dobrev Klárával –, ami az ő szemében arra utalt, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője biztos volt abban, hogy mindenképp ő lesz az ellenzéki jelölt a 2022-es választáson. 

Putyinnal barátkozni „életveszélyes és elfogadhatatlan”

Arról, hogy a magyar miniszterelnök jó kapcsolatot ápol az orosz elnökkel, Hegedüs Zsuzsa azt mondta: szerinte ez „életveszélyes és elfogadhatatlan”, amiről évek óta győzködi Orbán Viktort. Hozzátette, hogy az áprilisi választás után is beszélt erről a miniszterelnökkel, aki nem sokkal azután beszélt először az orosz elnök személyes felelősségéről.

Orbánnak nagyon sokba került a Putyin-barátság: a háború óta például áll a bál a lengyelekkel

– tette hozzá.