Szijjártó Péter: A háború mellett van egy másik kihívás

2022.07.28. 16:03
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bécsből, az osztrák–magyar csúcstalálkozóról jelentkezett be élő adásban. A miniszter elmondta, hogy a háború mellett az egyik legfontosabb biztonsági kihívás, amellyel Európa szembesül, az egyre súlyosabbá váló illegális migráció, és a magyaroknak az osztrákokkal együtt elképesztő erőfeszítéseket kell tenniük, hogy megállítsák az illegális bevándorlókat.

Szijjártó Péter szerint világosan látszik, hogy az Európai Unió (EU) egyszerre szembesül több biztonsági jellegű kihívással, és ezeknek a kihívásoknak a kezelése még külön-külön is nagyon bonyolult lenne.

A háború mellett van egy másik nagyon súlyos biztonsági kihívás, amellyel Európa szembesül, és egyre súlyosabbá fog válni: ez az illegális migráció

– hangsúlyozta a miniszter. Elmondta azt is, hogy Magyarország eddig a déli határnál idén 130 ezer illegális migránst állított meg, ami több mint kétszerese a tavalyi számnak ugyanezen időszak alatt.

Szerinte azonban még súlyosabb jelenség, hogy

A MIGRÁNSOK FELFEGYVERKEZTEK, ÉS A FEGYVEREIKET RÉSZBEN EGYMÁS ELLEN, RÉSZBEN PEDIG A MAGYAR HATÁRT VÉDŐ RENDŐRÖKKEL SZEMBEN IS BE AKARJÁK VETNI.

Hozzátette, hogy az embercsempészek száma is egyre nő, idén már kilencszáz csempészt kellett letartóztatnia a magyar rendőrségnek.

Brüsszel migrációt támogató politikájáról is nyilatkozott

Szijjártó Péter szerint Brüsszel migrációt támogató politikája kellő alapot ad egyrészt a migrációs hullámok erősödésének, másrészt pedig az embercsempészek üzleti modelljének a megerősítéséhez. Ez az erősödő üzleti modell rendkívül veszélyes Közép-Európa, benne Magyarország számára, hiszen ma még embercsempészetről van szó, holnap már fegyvercsempészetről – hangsúlyozta a miniszter.

Hozzátette: ez teljes egészében rontja a közép-európai biztonsági kilátásokat, ezért Ausztriának és Magyarországnak – két olyan országnak, amelyet érint az illegális migráció – az az elemi érdeke, hogy a migrációs hullámokat a lehető legdélebben meg lehessen állítani.

Ezért a jövőben lesz egy még tovább erősödő magyar–osztrák együttműködés a migrációval szemben.

Az osztrákok felajánlották a támogatásukat a most létrejövő magyar határvadász egységek képzésében, illetve abban is, hogy a magyar–szerb határon jelenleg  szolgáló osztrák határőrök számát megemeljék az elkövetkezendő időszakban.

Mint mondta, az osztrákoknak is az az érdekük, hogy Ausztriától minél távolabb állítsák meg a migrációs hullámot.

Nekünk, magyaroknak pedig az az érdekünk, hogy a mi fizikai erőfeszítéseinkkel párhuzamosan Brüsszel végre egy teljesen más jogi meglátást képviseljen ebben az ügyben

– tette hozzá.

Mindaddig, amíg Brüsszel jogilag támogatja, politikailag inspirálja a migrációt, addig nekünk, magyaroknak és osztrákoknak elképesztő erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy az illegális migránsokat a határokon meg tudjuk állítani

– zárta sorait a külügyminiszter Bécsben.