Célkeresztbe került Tordai Bence

PAP 0579
2022.07.29. 12:38
Hivatali visszaélés miatt nyomoz a rendőrség a Párbeszéd országgyűlési képviselője házának ügyében.

Hivatali visszaélés miatt nyomoz a rendőrség Tordai Bence házának ügyében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. 

A Párbeszéd országgyűlési képviselőjét azzal támadják, hogy engedély nélkül építtetett 150 milliós luxusvillát Budapest II. kerületében. 

El is bonthatják a házat

Az építkezés miatt Tényi István tett feljelentést, amit a Központi Nyomozó Főügyészség alá tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vizsgált, majd pedig átkerült a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz – írja a Telex. A rendőrség azért vette át az ügyet, mert első körben az engedélyezési feladatokkal kapcsolatban eljárt, valamint az építési tevékenységet ténylegesen végző személy, személyek felelősségét kell vizsgálni, és csak azt követően lehet tisztázni, Tordai Bence ügyében felvetődhet-e bűncselekmény gyanúja.

A villabotrányról beszámoló több lap is egybehangzóan azt állítja, hogy mindezek alapján el kell bontani Tordaiék házát. A II. kerületi önkormányzat szerint a jogszabályok alapján ez egyáltalán nem elképzelhetetlen, ha tényleg bizonyossá válik, hogy az építkezés szabálytalan volt. Ugyanakkor a kerületi önkormányzat ebben az ügyben nem járhat el, mert 2020-ban átkerültek Budapest Főváros Kormányhivatalához az építésügyi hatósági hatáskörök.

(Borítókép: Tordai Bence. Fotó: Papajcsik Péter / Index)