Medián: Minden negyedik fideszes szerint a kormány is tehet a válságról

2022.08.10. 15:46
A fővárosi fideszesek 22 százaléka adott egyest vagy kettest egy ötfokú skálán arra, hogy a kormányzat miként kezeli a válságot, erre jutott a Medián felmérése. A kutatásból kiderült az is, hogy a fővárosiak jelentős részében van félelem attól, hogy nem tudják majd fizetni a jövőben a számláikat.

A budapestiek szerint nagyon meg fogják szenvedni a megszorításokat. Mindez a Medián és a 21 Kutatóközpont július végén készített telefonos felméréséből derült ki, amelynek során ezer Budapesten élő embert kérdeztek meg.

Ötvenhét százalékuk arra számít, a következő időszakban kevesebbet engedhet majd meg magának. A hvg.hu által ismertetett kutatás szerint a fővárosi lakosság harmada attól is tart, nem fogja tudni befizetni a rezsiszámláit.

A budapestiek 30 százaléka fogyaszt átlag feletti mennyiségben áramot, 21 százalékuk pedig gázt.

A megkérdezettek 69 százaléka nem ért egyet azzal, hogy a kormány az átlag felett fogyasztóknál növeli az áram- és gáz árát. Az ellenzékiek 87 százaléka tartja ezt helytelennek, de még a fővárosi fideszesek körében is csak csekély többségben vannak, akik egyetértenek az új szabályozással.

A válaszadók leginkább a magyar kormányt és Oroszországot teszik felelőssé a kialakult válságért. A kormányt az ellenzéki válaszadók 94 százaléka tartja inkább vagy teljes mértékben felelősnek, de

még a fideszesek közül is minden negyedik így gondolja.

A budapestiek többsége úgy látja, hogy a kormány rosszul kezeli a válságot: ötfokú skálán 1-es osztályzatot 43 százalék, 2-est 11 százalék adott a kormánynak. A fővárosi fideszesek 22 százaléka adott egyest vagy kettest.