Meghalt a férfi, aki húsz embert mentett meg a legsúlyosabb balatoni hajóbalesetnél

Az egykori repülős tiszt, öttusázó és testnevelő tanár – akinek a balesetben játszott szerepe csak nemrég derült ki – szerdáról csütörtökre virradóra hunyt el, 18 nappal a 99. születésnapja előtt.

Megkapta az utolsó felszállási engedélyt és elröpült. A felszállás békés volt, együtt voltunk, fogtam a kezét

– ezt mondta Szabady Tibor lánya, Piroska a 24.hu-nak.

„A Balaton Titanicja”-ként emlegetett hajó 1954-es balesetéről a közvélemény csak évtizedekkel később értesülhetett, mivel a szocialista állami vezetés teljes hírzárlatot rendelt el az eset után, és csak szűkszavúan számoltak be a történtekről. A hajó május 30-án kora délelőtt, derült időben futott ki a balatonfüredi hajóállomásról. A fedélzeten hatfőnyi személyzet és mintegy 180 utas tartózkodott, közülük sokan kiskorúak, akik a gyereknapot ünnepelték. A hajó azonban nem sokkal később felborult.

A legfiatalabb áldozat mindössze hétéves volt. A mentést a közeli vitorlásverseny résztvevői és a parton állók kezdték meg.

Így emlékezett vissza a tragédiára 

Köztük volt Szabady Tibor is, aki idén nyáron szólalt meg először a tragédia részleteiről:

Recsegés-ropogás. Sikoly, artikulátlan üvöltés, jajgatás. A kirobbanó gőz süvítése, a pánik bénító hangorkánja. A Pajtás gőzös abnormális módon, negyvenöt fokban megdőlt, a bal frontja már teljesen a víz alá került. A Füreden gyorsan mélyülő öböl pillanatok alatt tele lett kapálózó, fuldokló, segítségért kiáltó nőkkel, férfiakkal, gyerekekkel.

„Szovjet tányérsapkák úsztak a felszínen, a gazdáik egyenruhában, csizmában küzdöttek az életükért. A könnyű, késő tavaszi kiránduláshoz öltözött asszonyokat, gyerekeket lehúzta a mélybe a hirtelen mázsás nehézségűre dagadó ruhájuk” – mondta Szabady Tibor.

Hozzátette azt is: a hajóhoz érkező vitorlásokról egymás után húzták ki az utasokat, többen is a vízbe ugrottak, de nem tudtak mindenkit megmenteni, mivel „az 1950-es évek közepén az emberek többsége nem tudott úszni”. Ráadásul sokan a hajótestben ragadtak félig elmerülve, ahol a biztos halál várt rájuk.

A legnehezebben a meggyőzés ment. Ugyan csak pár másodpercet kellett a víz felszíne alá merülniük, de annak, aki nem tud úszni, nemhogy egy hajó belsejébe szorulva a halál kézzelfogható közelségében, de egy szép meleg nyári napon a parttól öt méterre, a derékig érő vízben állva is félelmetes tett ez. Összesen hússzor úsztam be, húsz embert mentettem ki a Pajtás gyomrából

– mondta a tragédia részleteiről az idős férfi a 24.hu-nak.

Kitért arra is, hogy a szocialista rendszer elhallgatta a történteket. „Az ÁVH-sok azonnal megjelentek a parton, és akinél fényképezőgépet láttak, attól kérdés és magyarázat nélkül elvették”, és megtiltották a szemtanúknak, hogy beszéljenek. Épp ezért őrá is csak „egy harminc körüli srácként” emlékezhetnek azok, akiket megmentett.

A családom, a közeli ismerőseim, a korábbi vitorlástársaim persze hősként kezeltek, de ahogy én, úgy ők sem meséltek […]. Most is csak azért meséltem el, mit tettem, mert az ember egy esztendővel a századik születésnapja előtt már nem a mában, sokkal inkább a múltban él

– mondta az interjúban Szabady Tibor. A hajóbaleset áldozatainak a rendszerváltás után, 1999-ben állítottak emlékművet a balatonfüredi Tagore sétányon, ahol ma is látható. 

(Borítókép: Két férfi az oldalára dőlt Pajtás gőzhajón próbál a vízszint fölött maradni. A 180 utast szállító hajó a Balatoni Vitorlás Bajnokságot látni akaró utasok hirtelen egyik oldalról a másikra történő mozgása miatt borult fel. A tragédiának több mint 20 halálos áldozata és 50 sérültje lett. Fotó: Bojár Sándor / MTI)