Egyre kisebb az esély a Fudan-ellenes népszavazásra

P  7745
2022.08.16. 13:25
Kihátrált a Fudan-népszavazás mögül a főváros.

Kihátrált a Fudan-népszavazás mögül a főváros, holott Karácsony Gergely az Alkotmánybíróság (AB) májusi döntése után még azt mondta, nekik most az a dolguk, hogy megtalálják a módját, hogy legalább a budapestiek elmondhassák a véleményüket a Fudan Egyetem és az álláskeresési járadék ügyében – írta a Népszava. Miután az Alkotmánybíróság a választások után úgy döntött, hogy nem tartható országos népszavazás a kínai egyetem kínai alapanyagokból, munkával és kínai hitelből történő létesítéséről, mivel nemzetközi szerződést érintene, egyetlen jogi lehetőség maradt az 540 milliárd forintos beruházás megakasztására, mégpedig a helyi népszavazás.

A nyáron egyébként még arról nyilatkozott Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester, hogy egyszerre, egy napon lehetne népszavazás a Fudanról Budapesten és Ferencvárosban.

Úgy tűnik azonban, hogy már a Fővárosi Közgyűlésen sem menne át az újrafogalmazott kérdéssel a kezdeményezés. Legalábbis a Fudan ilyen feltételek melletti létrehozását az egyik legkitartóbban ellenző független polgármester, Baranyi Krisztina információi szerint. Ő a lapnak úgy nyilatkozott, hogy számára a népszavazással kapcsolatban a legőszintébb verziónak az tűnik, hogy azért, mert a Demokratikus Koalíció nem támogatná az erről szóló referendumot. 

A párt egyébként már tavasszal kijelentette, hogy a népszavazásról szóló legutóbbi jogszabályváltozás után már nincs értelme referendumot kiírni, mivel szinte lehetetlen elérni az érvényességi küszöböt. A főváros pedig annyit közölt, hogy 

a főváros továbbra sem szeretné, hogy Budapesten kínai kémegyetem létesüljön. Az erről szóló népszavazást is a főpolgármester kezdeményezte, és az aláírások össze is gyűltek. Az viszont egyértelmű, hogy a kormányzat nem akarja, hogy ebben a kérdésben az emberek döntsenek.

A cikk megjelenését követően viszont reagált a DK Baranyi Krisztina kijelentéseire. A párt szóvivője, Barkóczi Balázs szerint egyrészt a polgármesternek mindenről ők jutnak az eszébe, másrészt nem ártana körülnéznie az országban és Budapesten is. Úgy látják, hogy a kormánynak arra sincs pénze, hogy befűtse az iskolákat, nemhogy Fudan Egyetemet építsen. Nem lesz Fudan Egyetem, ez az ügy csak arra jó, hogy feszültséget szítson az ellenzéken belül. Lesznek viszont megszorítások, lesz hétszeres gázár és lesz orbáni infláció. Ezekkel kellene foglalkozni. Biztosak vagyunk abban, hogy a IX. kerületben élőket is jobban érdeklik a megélhetési gondok, mint a polgármester asszony véleménye a DK-ról – tette hozzá a szóvivő. 

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)