Komoly tervek, ez lesz a Korda Györgyék által eladott luxusvillából

2022.08.19. 16:27
Korda György és Balázs Klári idén év elején eladta azt a budapesti luxusingatlant, amelyet a házaspár együtt épített fel 32 évvel ezelőtt. Időközben kiderült, hogy az új tulajdonos mihez kezd a Korda-villával.

„A mostani rezsiárakból is tudjuk, hogy ez egy nagyon jó döntés volt. Elmondom, hogy a rezsicsökkentés szigorítása előtt is havi 500 ezer volt a gázszámlánk, ami ki tudja, most mennyi lenne” – nyilatkozta Balázs Kári a Blikknek.

A vásárló úgy döntött, wellnessrészleges luxustársasházat alakíttat ki a II. kerületi villából. Összesen hét különálló lakás lesz az épületben, a legolcsóbbat – egy 68 négyzetméteres, két és fél szobásat – 205,25 millió forintért hirdetik – szúrta ki a Pénzcentrum.

A beruházó beszámolója szerint az épületet a szerkezeti szintig visszabontják, és új falazat, elektromos hálózat, fűtésrendszer (hőszivattyú mennyezeti hő- és hűtésleadókkal) készül. A fali és a padlóburkolatok, a homlokzati és a belső nyílászárók, valamint a tetőszerkezet és a tetőhéjalás is megújul. A lakásokhoz okosotthon-előkészítés készül – tette hozzá.

A lap információi szerint a beruházás 2022 őszén startol, az ingatlanok pedig jövő augusztusra válnak beköltözhetővé, ha minden a tervek szerint alakul.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön