Szeptembertől leáll a Tilos Rádió földi sugárzása

2022.08.25. 19:06
Szeptember 3-án mindenképp leáll a a Tilos Rádió földi sugárzása – jelentették be a rádió Facebook-oldalán.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) még idén tavasszal jelentette be, hogy nem újítják a Tilos Rádió médiaszolgálatási jogosultságát, arra hivatkozva, hogy több alkalommal is jogsértést követtek el. 

A rádió azóta egy új pályázatot nyújtott be augusztus közepén a 90.3-as frekvenciára, de azt még nem tudni, hogy erről mikor hoz döntést a Médiatanács.

Vagy elnyerjük a 90.3-as frekvenciát a következő 10 évre, vagy nem. Sajnos, mindkét esetben szeptember 3-án, éjfélkor le kell kapcsolnunk az adóberendezésünket, hiszen a jelenlegi műsorszolgáltatási szerződésünk akkor jár le.

– írták most a Tilos Rádió Facebook-oldalán erről.

Hozzátették azt is, hogy online a Médiatanács döntésétől függetlenül is folytatják a működésüket. Amennyiben pedig ismét megkapják a frekvenciát, akkor igyekeznek mielőbb megkötni az új szerződést, és letudni a kötelező lépéseket. „A Tilos történetében, ha nem is sokszor, de volt néhány kényszerű csend. Ám minden esetben megerősödve, határtalan lelkesedéssel jöttünk vissza. Legyen így most is!” – zárták posztjukat, amelyben a rádió születésnapjára is meginvitálták a hallgatóikat.