A Levegő Munkacsoport elárulta, hogyan érdemes fával fűteni

2022.08.26. 13:54
Kiderült, hogy sokan rosszul gyújtanak be, lehet egyszerűbben, hatékonyabban is.

Saját közösségi oldalán tett közzé tanácsokat a fával történő fűtésről a Levegő Munkacsoport, amely több javaslatot is megfogalmazott.

Ezek a következők:

  • 20 százalék nedvességtartalom alatti száraz keményfát használjunk (bükk, tölgy, akác, gyertyán),
  • a fát hasábokra vágva, egymásra merőlegesen helyezzük a tűztérbe, felülre a vékonyabb hasábokat,
  • a gyújtóst puhafából, például fenyőből készítsük, és a máglya tetejére (!) helyezzünk belőle néhány 2-3 cm-es hasábot,
  • a begyújtás így akár egy hosszú gyufával megoldható, papír vagy egyéb gyújtós sem kell hozzá.

A bejegyzés szerint a fentebb javasolt módon megrakott máglya és a begyújtott tüzelő felülről lefelé ég el.

A máglyát ráadásul azért sem szabad alulról meggyújtani, mert a beinduló láng végigfut az egész máglyán, a hasábfák pedig nem tudnak kellő gyorsasággal átmelegedni. A jó hatásfokú égéshez szükséges magas hőmérsékletet is később érik csak el.

Továbbá a lassabb indulás után szinte egyszerre kezd bomlani az összes tűzifa, mely miatt a keletkező nagy mennyiségű fagáz nem kap elegendő levegőt az égéshez, és hasznosulatlanul a kéményen távozik

– olvasható a Levegő Munkacsoport posztjában.

Úgy vélik, a fentiek szerinti eljárás alapján hatékonyabb lesz a fűtésünk, azonos mennyiségű fából pedig tovább tartható a melegebb hőmérséklet a lakásban. Mint fogalmaznak, sokkal kevesebb füst keletkezik a végig megfelelő hőfokú és kellő levegőt kapó égés miatt. 

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.