A gyanú szerint harmincmillió forintért árulta posztját az ORÖ elnöke

DBZOL20200802001
2022.09.01. 10:16
A gyanú szerint saját posztját adta volna át harmincmillió forintért a szerdán őrizetbe vett Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke.

Hivatali vesztegetés – hivatalos személy által elkövetett – elfogadásának bűntettével gyanúsította meg az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökét a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. Az elnök a megalapozott gyanú szerint 2022 nyarán azzal keresett meg több kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy harmincmillió forint ellenében átadja nekik saját vezetői tisztségét – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-t, az ORÖ elnökét meg nem nevezve.

Közleményükben azt írták: az ajánlat lényege szerint 18 millió forint járt volna a lemondáskor, a fennmaradó 12 millió forintot pedig 2022 decemberéig kellett volna átadni. Hozzátették: az elnök vállalta, hogy a pénz ellenében lemond az ORÖ elnöki tisztségéről, helyettesítésével a pénz átadóját bízza meg, és közreműködik az illető elnökké választásában.

A nyomozó ügyészség elrendelte a kisebbségi önkormányzati vezető őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki és indítványozza letartóztatásának elrendelését. A kényszerintézkedésről pénteken dönt a bíróság – írták.

A gyanúsított nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, panasszal élt az őrizetbe vétele és a gyanúsítás közlése ellen – közölték. A szerdai bűnügyi akcióról az ügyészség két fotót is közzétett, az egyiken a megbilincselt gyanúsított látható, a másikon egy mappa, amelyben jelentős mennyiségű készpénz látható.

Nem érkezett meg a támogatás

Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt az ügyészség őrizetbe vette az Országos Roma Önkormányzat elnökét – adta hírül augusztus 31-én, szerda délután a Központi Nyomozó Főügyészség.

Az Országos Roma Önkormányzat elnöke augusztus 15-én, hétfőn közölte: a szervezet nem kapta meg a Belügyminisztériumtól az állami támogatást, így fizetésképtelenné válhat. Agócs János az elmaradt támogatás miatt panasszal fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, és remélte, hogy

a támogatás folyósításának ilyen hosszú elmaradása csak a Belügyminisztériumban folyamatban lévő átszervezések okán maradt el ilyen hosszú ideig. 

Megjegyezte továbbá: a többi nemzetiségi országos önkormányzat már megkapta a harmadik negyedévre járó 160 millió forintos támogatást. 

(Borítókép: Agócs János. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)