Balog Zoltán szerint az érdektelenség az egyház üzenetének legnagyobb ellensége
További Belföld cikkek
- Megkezdték az egytonnás amerikai bomba hatástalanítását Ferencvárosban
- Elemző: Magyar Péter kapkodva keresi a sajtókompatibilis témákat
- Megvadult lovak vágtattak a forgalommal szemben az M5-ös autópályán
- Újabb razzia lesz az utakon, érdemes résen lenni az autósoknak
- Panaszkodnak a vidéki mentősök, amiért Budapestre vezénylik őket az új ügyeleti rendszer miatt
Balog Zoltán a református egyház nemzetstratégiájáról beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Elmondta: az elmúlt tíz évben gyarapodás jellemezte a protestáns egyház gyülekezeteit, amely nem kizárólag, de jelentős részben a magyar kormány támogatásainak köszönhető. A Magyarországi Református Egyház vezetői úgy gondolták, érdemes egy pillanatra megállni: eltelt 32 év a rendszerváltoztatás óta, és meg akarták nézni, hová jutottak, valamint mi a legfőbb feladatuk, hogy „ne pótcselekvést végezzünk mint egyház, hanem valóban azt tudjuk adni, ami a lényegünk, amit legfontosabbnak tartunk ennek a nemzetnek."
A Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke közölte: őt is meglepte, hogy szellemi-lelki gondolatot fogalmazott meg a közösség. A legfontosabbnak legtöbben a „belső szellemi-lelki védvonalak" megerősítését tartották, tehát nem azt, hogy még több iskolát építsenek, emeljék a fizetéseket vagy templomokat újítsanak fel.
Ezek lényeges tényezők, de az intézményeknek akkor van értelmük, ha azt a lelki üzenetet közvetítik, hogy Istennek van egy fő akarata a világban, és ha ez nem valósul meg, abból tragédia lesz
– vélekedett Balog Zoltán.
Hozzátette: örül neki, hogy már „meg is szólták” a református egyházat, amiért megfogalmazta a saját nemzetstratégiáját az államé mellett, mert az egyház üzenetének legnagyobb ellensége az érdektelenség, az unalom, nem pedig az, hogy ellene szólnak. Úgy látja, lehet abból jó vita, hogy miért beszél bele az egyház az állam ügyeibe.
A mi önértelmezésük az, hogy egyházunk nem az egyes tagok érdekvédelmi közössége. Nem önmagunkért vagyunk, hanem azokért, akik még nem tagok. Tevékenységünk misszió, mindig kifelé irányul
– fogalmazott a lelkészi elnök.