- Belföld
- fizetős parkolás
- autó
- közlekedés
- parkolási rendszer
- budapest
- parkolás
- rendelet
- fővárosi közgyűlés
Vigyázzon, hol áll meg: mától teljesen átalakul a parkolási rendszer Budapesten

További Belföld cikkek
-
Lánczi Tamás: Lehet valaki úgy is propagandista, hogy erről nem tud
- Meghalt Lőrincz Kálmán vezérezredes, a Magyar Honvédség egykori parancsnoka
- Zsiga Szabolcsot választották polgármesternek a zalai Boncodföldén
- Továbbra is várat magára az igazán jó idő, jövő héten sem maradhat otthon az esernyő
- Sírnak, amikor haza kell menniük, ezt az egy hetet sosem felejtik el
A Fővárosi Közgyűlés június végén 22 igen szavazattal és 7 nemmel új parkolási rendeletet alkotott, amelynek értelmében a főváros területén négy zónát jelölnek ki:
- az A jelű zónában 600 forintba kerül majd óránként a parkolás, és 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni;
- a B jelűben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között;
- a C zónában 300 forint 8–18 óra között;
- a D zónában pedig 200 forint 8–18 óra között.
Korábban 175 és 525 forint között mozogtak a parkolási díjak. Az A, B, C zónákban legfeljebb három órát lehet parkolni, a D zónában ez nincs korlátozva. A zónákra felosztott Budapestről térkép is készült, amelyet erre a linkre kattintva lehet megtekinteni.
Az új parkolási rendszer részeként egységes információs táblák is megjelennek az utcákon, amelyek egyértelművé teszik az egyes parkolási zónák jellemzőit. Emellett körülbelül 10 százalékkal nő a parkolási díjas zónák területe.
Bővül a fizetős övezet
Érdemes lesz körültekintően közlekedni a fővárosban, ugyanis lesznek olyan változások, amelyek a korábban kiadott térképen nem voltak jelölve. A II. kerületben például novembertől bővülhet a fizetős övezet. A polgármesteri hivatal parkolási osztályának vezetője, Nagy Zsuzsanna arról tájékoztatott, hogy Pasaréten a Szilágyi Erzsébet fasor–Lotz Károly utca–Pasaréti út–Gábor Áron utca által határolt területen kell majd fizetni a parkolásért, a Rózsadombtól kívülre eső részen pedig a Gábor Áron utca–Pusztaszeri út–Alsó Zöldmáli út lesz az új határvonal, de a Szépvölgyi út 52–66. előtti terület is a bővítés része lesz.
Zuglóban is változik a helyzet, ami a fizetős parkolást érinti. A Fogarasi út–Nagy Lajos király útja–Kerepesi út által bezárt háromszög területét teljesen fizetőssé teszi ősztől a helyi önkormányzat, ismertette Záhonyi Judit, a zuglói parkolási divízió helyettes vezetője. A bevezetés pontos időpontja egyelőre nem ismert.
Kőbányán eddig a Gyakorló utcai lakótelep környékén és az Üllői út melletti lakótelepnél kellett etetni érmékkel a parkolóautomatákat, de ez nem sokáig marad így. A további változásokról ebben a cikkben írtunk bővebben.
(Borítókép: Róka László/MTI)
Ismét Automotive Summit! 2025. május 21-én újra találkozik az autóipar krémje Budapesten, a MOL Campuson. Konferencia az autóipar jelenéről és jövőjéről, a legnagyobb vállalati vezetőkkel, döntéshozókkal, szakértőkkel. Ne maradjon le! - automotivesummit.hu
