A gödöllői gimnáziumban állványok és lezárt építési területek között indult meg a tanítás

DSC5215
2022.09.05. 16:37
Az ország egyik legrangosabb állami gimnáziumában úgy indult el az idei tanév, hogy a diákok az iskola épületén a kivitelezést végző szakemberekkel osztoznak. A szülők és a pedagógusok többsége szerint az ilyen építési körülmények között nem lehet felelősségteljes oktatói munkát végezni. A tankerület az igazgatói kérésre még nem válaszolt, a gyerekeket az első két napon kirándulni küldték. Az államosított közoktatás állatorvosi lovának is tekinthető iskolafelújítás a távoli és nehézkes döntéshozatali problémákra hívja fel a figyelmet.

Az iskola pólóját viselő tanulók, illetve sisakos munkások gépeinek zajától volt hangos a gödöllői Török Ignác Gimnázium az iskolakezdés napján. Az épületet körbekerítették, a kifüggesztett táblán az olvasható, hogy munkaterület, illetékteleneknek belépni tilos. A tábla mellett azonban az iskola főbejáratán át nagy a jövés-menés, a kivitelezést végzők építési anyagokat cipelnek a lépcsőn, az aulában tanulók szaladgálnak. Idén az ország 13. legrangosabb középiskolájában így kezdődött el a tanév.

A szülők nem akarták elhinni

Az intézményben már több mint egy évtizede kifejezetten méltatlan körülmények között zajlott az oktatás. A 35 éves palatetőn át folyt be az esővíz az emeleti termekbe. Az önkormányzat már épp beütemezte a korszerűsítést, amikor az iskolát államosították. Ezért is fogadták a szülők örömmel, hogy az országgyűlési választások előtt Vécsey László, a Fidesz jelöltje bejelentette, mindent megtesz a gimnázium rendbehozatala érdekében. Vécseyt megválasztották, az érettségik időpontját kicsit előrébb hozták.

A Dunakeszi Tankerületi Központ bábáskodása mellett pedig nyár elején meg is indult a lestrapált épület energetikai felújítása, júliusban kívül, belül felállványoztak mindent. Az Indexnek egyedül egy PDSZ-kitűzőt és kockás inget viselő tanár nyilatkozott, ő azt mondta, júliusban ugyan felvonult a kivitelező, de csak néhány munkás lézengett a helyszínen. (Az eredeti ütemterv szerint szeptember 30-ig végeztek volna a benti munkálatokkal, az átadási határidő pedig december 31. lett volna. Szeptember 2-án aztán jelezték az intézmény vezetőjének, hogy január 31-ére végeznek csak mindennel.) 

A szülőknek akkor kezdett gyanússá válni a helyzet, amikor a szeptemberi tanévkezdés előtt két héttel még hegyekben állt a sitt az épületben, az állványok pedig részekre tagolták a belső tereket. Most, amikor ott jártunk, akkor sem utalt arra semmi, hogy belátható időn belül elbontják, legalábbis az épületen belül. Az iskolát 1987-ben 500 diákra tervezték, azonban már 730 tanulója van, tehát már eddig is nagy volt a zsúfoltság. Ez most csak rosszabb lesz, mert a felújítás miatt több tanterem, a tornacsarnok és a sportpályák is kiesnek a megszokott iskolai körforgásból. A „tantermüket vesztett" diákok várhatóan a közös helyiségekben fognak tanulni. Magát az évnyitót is a gimnáziummal szemközt, a közparkban tartották meg.

Az egyik SZMK-s szülő a tapasztaltakra tekintettel összefoglalót írt, amelyben a szülők többsége által képviselt véleményeket is megosztotta. Csak néhány idézet ezek közül:

  • „Megoldás erre a helyzetre, ha a szülők mind otthon tartanák a gyerekeket. Másik, amit lehetne csinálni, hogy a munkavédelmi hatóságot kihívni sürgősséggel.”
  • „Sokkal rosszabb, mint amire számítottam… Ez számomra a nem birtokba vehető épület kategóriája."
  • „…mélységesen elkeserít és felháborít ez a helyzet. Itthon azon gondolkodunk, hogy engedjük-e egyáltalán ilyen körülmények között iskolába a gyereket.”
  • semmi esetre sem mehet senki a tető bontásakor az iskola környezetébeaz azbeszt, enyhén szólva sem játék.”
  • „Nem is értem, hogyan fordul meg bárki fejében, hogy egy építési területen (kívül-belül állványok, felújítás, szellőztetni nem lehet) jelenléti oktatást lehet folytatni.”
  • „A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Kirendeltség befogadta a bejelentésemet.”
  • írtam a tankerületnek is, a képviselőnek is, hogy vonják vissza a döntésüket

Az ügy pikantériája, hogy az oktatáshoz megfelelően jó időjárás is nélkülözhetetlen – hangsúlyozza az oktató. A tető héjazatát ugyanis már lebontották, de azóta csak fólia van fent. Szeptember elsején például nagyobb eső esett, be is folyt a nagy része az iskolába.

A tankerület megmondta

A szülők egy jelentős része támogatta, a tantestület pedig kérelmezte, hogy amíg az építkezési helyzet nem normalizálódik, addig – a Covid-időszak alatt szerzett tapasztalatokra támaszkodva – a Dunakeszi Tankerületi Központ (a szaktárca engedélyének megszerzése után) rendeljen el távoktatást. Az egyik pedagógus ezt azzal indokolta, hogy az  

építkezési területen bekövetkező lehetséges eseményekért a felelősséget nem lehet a pedagógusokra hárítani.

Fábián Bertalan igazgató ez irányú levelére azonban nem válaszoltak (így a tanévet egyelőre jelenléti oktatásban kellett megkezdeni). Megszerveztek viszont egy munka- és balesetvédelmi helyszíni tájékoztatót, ahol Molek Ádám, a tankerület vagyongazdálkodási osztályvezetője is megjelent. Ő azt hangsúlyozta, hogy nem árultak zsákbamacskát, hisz a felújítás kezdete óta lehetett tudni, hogy a befejezés dátuma december 31. A szülőket azzal igyekezett nyugtatni, hogy nem az egész iskola építési terület, csak az azon belüli elzárt részek.

Nem a bejárati ajtóra van kiírva az építési terület, hanem az épületben lévő egyes szakaszokra.

Arra viszont nyomatékosan felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy ne legyen az ügy kapcsán hangulatkeltés, és azt javasolta, a média érdeklődése esetén a szülők tanúsítsanak önmérsékletet. Ez azért nem volt könnyen teljesíthető kérés, hiszen épp a szülők fogalmazták meg, jelenleg olyan műszaki állapotú iskolába kell küldeniük gyermekeiket, amilyet a szakhatóságok át sem vennének. Számukra úgy tűnt, hogy a tankerület nem a 730 gyerek, hanem a kivitelező érdekeit képviseli. Az ugyancsak jelen lévő építésvezető elismerte, hogy a lebontott tetőcserép azbesztet tartalmaz, de szerinte csak nyomokban. Arra, hogy esetleg hétvégi munkavégzéssel lehetne-e gyorsítani az ügymenetet, nem látott lehetőséget.

Annak érdekében, hogy a kivitelező még két napot nyerjen a belső terek rendbehozatalához, az egész iskola minden osztálya kirándulni ment múlt csütörtökön és pénteken. A biztonság kedvéért a mai szabadtéri évnyitón az iskola igazgatója és az osztályfőnökök is próbálták tudatosítani a gyermekekben, hogy mi is az építési terület, hová ne menjenek, illetve azt, hogy merre közlekedhetnek. 

A helyszínbejárást követően a tankerület képviselője arra az álláspontra helyezkedett, hogy az intézmény jelenléti oktatásra alkalmas. 

A tankerület itt volt több munkavédelmi bejáráson, együtt a külső munkavédelmi szervvel járták, jártuk végig az épületet, és ott az a döntés, az a megállapítás született, hogy lehet jelenléti oktatást tartani

– mondta Fábián Bertalan igazgató, azonban lapunknak azt is megerősítette, szeptember 30-áig azért inkább szeretnének online oktatásra áttérni.

Azok a szülők, akik nem érzik biztonságban gyermeküket az iskola falai között, előre jelezhetik, hogy az elkövetkezendő napokra kikérik a gyereküket. Ezt az iskola biztosan engedélyezni fogja. Azt viszont nem javasolja, hogy „néhány hét" kellemetlenség miatt elvigyék a tanulókat másik iskolába. Szavai szerint ugyanis a belső munkák szeptember végére befejeződnek. Ezt követően a tanítást már legfeljebb csak egy motorfűrész, gérvágó vagy falakba fúrt dűbelezés zavarhatja meg. Az udvarra viszont továbbra sem mehetnek ki a tanulók. Tanítási időben, a zajló munkavégzés ideje alatt viszont a menekülési útvonalak ajtajait nyitva kell tartani, a pedagógusoknak ezért most az a pluszfeladatuk, hogy a kisebbeknek érthetően elmagyarázzák, nem azért van nyitva, hogy elmenjenek az iskolából.

Gödöllő polgármestere, Gémesi György támogatja az iskola vezetését, mert azt gondolja, hogy ők vannak a helyszínen, így ők azok, akik közelről látják, hogy mi szolgálja leginkább a gyerekek érdekeit. Ha távoktatást szeretnének, akkor legyen az. A távolban lévő tankerület ugyanis sem a biztonsági, sem a pedagógiai problémákat nem érzékeli. Ha nem államosították volna az iskolákat, akkor ilyen nem fordulhatott volna elő, mert korábban úgy készítették elő az efféle rekonstrukciós munkákat, hogy vis major esetén is – némi átszervezéssel – legyen hová átvinni az osztályokat – mondja Gémesi György.

Szabóné Forgács Gabriella tankerületi igazgató lapunkkal azt közölte, a kivitelezővel kötött szerződés szerint az év végéig tartó munkálatok a tervezett ütemben haladnak. Az oktatás szeptember 1-jén megkezdődött.

A mai napon a tanévnyitó ünnepséggel pedig a tényleges tantermi munka is elindult. Folyamatos az egyeztetés az iskola és a kivitelező cég között, hogy mikor mely területen folynak ténylegesen munkálatok, az oktatás minden esetben a munkaterületen kívül zajlik. A pedagógusoknak és a szülők képviselőinek az elmúlt héten, a tanulóknak a mai napon tartottak tájékoztatást a felújítás ideje alatt betartandó munkavédelmi szabályokról és munkaszervezési intézkedésekről.

Arra a kérdésünkre azonban nem érkezett válasz, hogy támogatják-e a gimnázium igazgatójának online oktatásra átállást kezdeményező felvetését.

A tankerület válaszának hiányában a gödöllői Török Ignác Gimnázium tanárai és diákjai holnap is jelenléti oktatásra készülnek.

(Borítókép: Kaszás Tamás/Index)