Áder János: Két- vagy háromévente megismétlődhet az aszály Magyarországon

B  OB20220906005
2022.09.07. 16:16
A volt köztársasági elnök szerint a 2022-es év az aszályról szól, és fel kell készülni arra, hogy az ideihez hasonló szárazság akár két-, három- vagy ötévente is megismétlődhet Magyarországon.

Áder János erről a Budapesti Corvinus Egyetemen beszélt a Magyarország szerepe a globális fenntarthatósági és klímacélok elérésében című tantárgy részeként tartott szerdai előadásában.

A klímaváltozás hatásainak mintegy 80 százalékát a vízen keresztül lehet érezni. Magyar kutatók már a 1990-es években arra figyelmeztettek, hogy a Kárpát-medencében az éghajlatváltozás hatásai sokkal hamarabb és sokkal erősebben fognak jelentkezni, mint a kontinens egyéb részein.

Teljesen kiszáradt a talaj felső része

A korábbi államfő kifejtette: a korábbi két aszályos esztendő és a csapadékhiányos tél miatt a talaj felső 80-100 centimétere teljesen kiszáradt, a felszíni és a felszín alatti vízkészletek radikálisan csökkentek.

Ötszázezer hektáron teljesen megsemmisült a napraforgó- és kukoricatermés, az Alföldön hektáronként egy kilót sem tudnak betakarítani a gazdálkodók, a kevésbé aszályos Dunántúlon a hektáronkénti átlag hat tonna helyett mindössze két tonna lesz a termés – sorolta Áder János. Több mint egymillió hektárnyi területre jelentettek be aszálykárt a gazdák, amelynek jelenlegi becsült mértéke 750 és 1000 milliárd forint között van.

Áder János felhívta a figyelmet arra is, hogy idén ötvenezer hektár szántó, erdő és bozótos égett le Magyarországon, ami tízszer több, mint az előző években. Az aszály az erdőket is károsította; a szárazságot nehezen tűrő fafajták levelei megégtek, és az még a volt köztársasági elnök szerint kérdéses, hogy ez milyen hosszú távú következményekkel jár. Az utóbbi években telepített mintegy 24 ezer hektár erdő valószínűleg tönkre fog menni, így várhatóan újra kell ültetni.

A magyar folyók és tavak helyzete

Az idei aszályban Magyarországon mintegy százhúsz folyó, vízfolyás és tó teljesen kiszáradt, ami ott a vízi élőlények teljes pusztulásával járt.

Az európai helyzetre térve példaként említette, hogy az alacsony vízállás miatt ellehetetlenült a vízi szállítás a németországi Rajnán, Olaszországban a Pó folyó egyes helyeken teljesen kiszáradt, az odatelepített vízierőművek termelése visszaesett, a dél-európai országot, valamint Franciaországot erdőtüzek is sújtották. Áder János ezen a ponton idézte az Európai Bizottság aszállyal kapcsolatos állásfoglalását, amely szerint a kontinenst az elmúlt ötszáz évben nem tapasztalt extrém szárazság sújtotta idén.

Az Egyesült Államok jelentős kukoricatermő vidékén, a Közép-Nyugaton is aszály van, Kínát a történelemben eddig soha nem tapasztalt mértékű hőhullám sújtja már hetven napja. Afrikára térve arra figyelmeztetett, hogy Etiópiában és Szomáliában negyvenmillió embert fenyeget az éhhalál, ha nem jutnak elegendő gabonához. Ezt az ukrajnai háború miatt előállt helyzet is nehezíti, ugyanis az afrikai országok jelentős része hagyományosan Ukrajnából és Oroszországból vásárol gabonát. Áder János szerint ha a kontinens gabonaellátása nem lesz megoldható, Afrikában az ellátási nehézségek miatt kialakuló szociális problémákra és „társadalmi robbanásra” lehet számítani.

Egyre messzebb kerülünk a klímavédelmi célkitűzésektől

A világ jelenleg messzebb van a 2015-ös párizsi klímacsúcs azon célkitűzésétől, hogy két fok alatt tartsa a felmelegedést, mint az aláírása pillanatában. Mint azt lapunk megírta, a G7-országok megszegték a 2015-ös klímavédelmi megállapodást.

E tekintetben „semmiféle érdemi előrelépésre” nem lehet számítani, ha az Egyesült Államok és Kína nem csökkenti radikálisan a kibocsátását. Ha a G7-es országok vezető nagyvállalatai nem változtatnak a jelenlegi gyakorlatukon, akkor három fok felett lesz a felmelegedés – figyelmeztetett Áder János, egyúttal jelezve: a palagáz- és palaolaj-kitermelés is „rosszat tesz a klímának”.

Arról, hogy az emberek miként tehetnek ezen folyamatok ellen, Áder János a többi között a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expón és Világtalálkozón részt vevő cégek által bemutatott módszerekből és technológiákból ismertetett néhányat, hangsúlyozva a takarékos vízfelhasználásnak és az ételpazarlás megelőzésének fontosságát is.

A korábbi államfő az MTI szerint utalt egy olyan tervezetre is, amely betétdíjassá tenné Magyarországon a műanyag palackokat, ezzel téve érdekeltté a vásárlókat a visszaváltásukban.

(Borítókép: Szárazság sújtotta napraforgó-ültetvény a Hajdúhát és a Nyírség közelében fekvő település határában. Fotó: Oláh Tibor / MTI)

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.