Kiderült, miről győzködte Portik Tamás a Fenyő-gyilkosságon dolgozó rendőröket

D NOE20140210010
2022.09.09. 16:21
Portik Tamás titokban felvette rendőrségi meghallgatását – értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, ez a felvétel is azoknak a hanganyagoknak a része, amelyeket a rendőrség négy éve foglalt le. A hangfelvételekből kiderül, miről győzködte a nyomozókat a magyar alvilág egykori meghatározó alakja.

A Fenyő-gyilkosságon dolgozó rendőrök azért akartak beszélni a maffiózóval 2006-ban, mert tudomásukra jutott, hogy Portik Tamás kapcsolatban állhat Gyárfás Tamással, akit már akkor a Margit utcai gyilkosság megrendelőjének tartottak.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a kihallgatáson Portik Tamás semmi konkrétumot nem árult el a Gyárfással való kapcsolatáról. Fenyő másik üzleti riválisáról, Princz Gábor volt Postabank-elnökről pedig csak annyit mondott: jóban vannak, és Princztől többször számíthatott anyagi támogatásra.

Portik Tamás állítólag többször is hevesen kikérte magának, hogy összefüggésbe hozzák a Fenyő-gyilkossággal. Azt is elmondta, hogy szerinte a politika belefolyik a nyomozásokba és a bírósági ítéletekbe. Példaként a móri mészárlást hozta fel, mint mondta, a politikusok nagy nyomás alá helyezték a rendőrséget azért, hogy legyen eredmény.

Utána azzal folytatta, hogy alvilági körökben az hírlik, nem Kaiserék követték el a nyolc halálos áldozatot követelő mészárlást. Hozzátette: szerinte külföldiek követték el a tömeggyilkosságot. A maffiózó arról is igyekezett meggyőzni kihallgatóit, hogy magyarok ilyet nem csinálnak – írja a Magyar Nemzet.

Portik Tamás az Aranykéz utcai robbantással kapcsolatban úgy fogalmazott: biztos, hogy a szlovák titkosszolgálat robbantott Budapest Belvárosában.

(Borítókép: Portik Tamás [középen] hallgatja az ítéletet az ellene és két társa ellen emberölés bűntette miatt indult büntetőper tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében 2014. február 10-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport