Főispánok ellenőrzik a háziorvosokat és a rendelőket

Szeptember 5-től ellenőrzik a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a vegyes praxisokban ellátást végző egészségügyi szolgáltatókat – erősítette meg a hírt a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a Telexnek.
Az NNK szerint Pintér Sándor belügyminiszter utasítására a főispánokat bízták meg az ellenőrzések megszervezésével, amelyeket 2022. szeptember 5-én kellett megkezdeniük a járási hivatalok egészségügyi igazgatási szakterületen foglalkoztatott kormánytisztviselőinek.
Mint a lapnak adott válaszukban írták, az ellenőrzés tárgya a szakmai minimumfeltételek rendelkezésre állásának vizsgálata, azaz nem szimpla leltározás történik.
Az egyes szakmai minimumfeltételek meglétének ellenőrzése nem rendkívüli, arra rendszeresen sor kerül. Hiányosság feltárása esetén – annak súlyát mérlegelve – az ellenőrző hatóság jogszabályban meghatározott hatósági intézkedéseket hoz
– közölték.
Mint megírtuk, ellenőrizni fogják többek között a háziorvosi rendelők működtetéséhez szükséges szerződéseket, engedélyeket, az ellátóhelyek felszereltségét, az ott dolgozók szakmai végzettségéről szóló igazolásokat, valamint az egészségügyi alkalmassági vizsgálataikat igazoló dokumentumokat, illetve kötelező védőoltásaikat.
(Borítókép: Egy háziorvos az oltásról tájékoztat egy nőt, mielőtt beoltja a német–amerikai fejlesztésű Pfizer–BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty vakcina első adagjával hódmezővásárhelyi rendelőjében 2021. április 16-án. Fotó: Rosta Tibor / MTI)