Menczer Tamás: 81 téli napra elég gáztartalékunk van már

D MTZ20220729014
2022.09.13. 10:09
Magyarország nem támogatja a gázársapka bevezetését, az teljesen abszurd és kivitelezhetetlen – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Menczer Tamás szerint már csak azért is abszurd a felvetés, mert a gázra akkor lehetne ársapkát tenni, ha Európában energiabőség lenne gázból, és a kontinens „diktálási pozícióban” lenne. Ezzel szemben – tette hozzá – a háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika miatt napról napra egyre súlyosabb a helyzet, és energiahiány van Európában. Magyarország ezalól kivételt jelent.

Az ársapkának az államtitkár szerint két következménye lenne: Oroszország azt mondaná, hogy egyáltalán nem szállít gázt Európába, és ez még kevesebb, még drágább gázt jelentene. Menczer Tamás az ársapkát bújtatott szankciónak nevezte, amely szerinte az orosz gáz Európából történő teljes kiszorítására irányul.

A magyar kormány ilyen intézkedést nem tud és nem is akar támogatni 

– idézi az államtitkárt az MTI. Hozzátette: „tárgyalni sem nagyon szeretnének róla”, mert a kormánynak a legfontosabb, hogy a magyar emberek tudjanak fűteni télen, a magyar ipar és gazdaság működhessen, a munkahelyeket meg tudják védeni. Ezt nem hajlandóak kockáztatni.

„A gázbeszerzésnek két feltétele van: forrás kell hozzá, és vezeték” – mondta, majd úgy folytatta: Magyarország esetében van forrás, az orosz hosszú távú megállapodás lefedi a magyar éves fogyasztás felét, és van infrastruktúra is, a déli folyosó, ahol zavartalanul érkezik a gáz, ellentétben az Északi Áramlattal.

Menczer Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy már a szankciók lebegtetése is árfelhajtó hatású, így az orosz Gazprom 41,5 milliárd dollárnyi rekordnyereséget ért el az első fél évben. A szankciók energiahiányt és óriási árrobbanást idéztek elő, de a háború végéhez nem vittek közelebb – mondta. Megjegyezte: a szankciók felülvizsgálata őszre várható, egyre többen látják a valóságot. Amikor jönnek a hidegebb napok, és a gazdaságot működtetni kell, „a valóság bekopogtat minden ország ajtaján”.

Nehéz időszak jön, de Magyarországon biztosan lesz gáz, a tározók töltöttsége fogyasztásarányosan 38 százalékos, 81 téli napra elég gáztartalékunk van már, és a beszerzés folyamatos

– hangsúlyozta Menczer Tamás.

A német külügyminiszternek azon nyilatkozatára, amely szerint Ukrajna mellett áll, és nem számít, mit gondolnak erről a német választói, az államtitkár elmondta: ha ez a nyilatkozat elhangzott, annak megítélése a németek dolga. Egy biztos, Szijjártó Péter magyar külügyminiszter sohasem mondana olyat, hogy egy döntéssel, ráadásul nagyon fontos döntéssel kapcsolatban nem érdekli, hogy mit gondolnak a magyar emberek.

(Borítókép: Menczer Tamás. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)