Gál Kinga: A magyar baloldal azt akarja, hogy elvegyék hazánktól az uniós forrásokat

BP-2091
2022.09.14. 20:23
A Fidesz alelnöke szerdán Strasbourgban úgy fogalmazott: a magyar baloldal nem bírja elviselni, hogy negyedszerre is elvesztették a választásokat, ezért akarják, hogy Brüsszel a források megvonásával szankcionálja a kormányt.

Gál Kinga az EP plenáris ülésének az unió alapját képező értékek Magyarország általi súlyos megsértésének egyértelmű kockázata címmel rendezett vitája után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Magyarország egy évtizede „újra meg újra ilyen viták elé van citálva” az EP-ben – idézi az MTI.

Hívták Tavares-jelentésnek, aztán az alaptalan Sargentini-jelentés emelte a tétet azzal, hogy hetes cikkes eljárást indítványozott, és most ott vagyunk, hogy már az uniós források elvételét kezdeményezik

– hangoztatta.

Az EP-képviselő úgy fogalmazott, hogy a baloldal megrendelésére, függetlennek kikiáltott NGO-k és szakértők véleményét, aktív közreműködését kihasználva „megint látunk egy ilyen valótlan vádiratot”.

Szavai szerint a kedvezőtlen európai helyzet közepette a magyar baloldal – miután negyedszerre veszített választást Magyarországon – ahelyett, hogy kiállna a magyar emberek mellett, a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók érdekeiért, most azt mondja az EP-ben, hogy vegyék el Magyarországtól az uniós forrásokat.

Miközben az Európai Bizottság és a magyar kormány között folyik egy konstruktív tárgyalás, „itt megbélyegzés, uszítás, problémakeltés zajlik” – jelentette ki. Újabb diktátumot akarnak elfogadni csütörtökön, de „köszönjük szépen, nem kérünk ebből” – tette hozzá.

A konzervatívok szerint is a baloldal támadása

A Gál Kingával és Hidvéghi Balázzsal tartott sajtótájékoztatón Jorge Buxadé Villalba, az EP Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) nevű pártcsalád spanyol képviselője azt mondta, a baloldal megint azért állt össze és rendezett vitát, hogy Magyarországot támadhassa. Közölte: ő is tagja volt a Budapestre látogató delegációnak és arra a következtetésre jutott, hogy a jelentés csak hazugságokat tartalmaz.

Jorge Buxadé Villalba elképesztőnek nevezte, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben „az itteni baloldal egyetlen célja” a konzervatív kormányok leváltása.

Jean-Paul Garraud, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) EP-képviselője azt mondta, hogy pártja továbbra is segíti Magyarországot. Kijelentette, hogy az EU szuperállami, szuperföderalista és imperialista törekvései irányulnak Magyarország ellen. Kiemelte, hogy a nemzetállamokat tisztelni kell, az unió azonban most nem erre törekszik.

A jogállamisági eljárás valójában egy botrány, a Fidesz ugyanis negyedszerre nyert. Az EU-t zavarja a magyar nép hangja

– jelentette ki Jean-Paul Garraud. A francia politikus úgy gondolja, hogy ha a jobboldaliak összefognak, akkor sok mindent elérhetnek közösen.

Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt EP-képviselője azt mondta, hogy Ausztria és Magyarország között mindig szoros kulturális kapcsolat volt, ő is jó kapcsolatot ápol a magyar kormány képviselőivel. Közölte: alkalma nyílt megfigyelni a magyar választásokat, amelyek során – jelentette ki – minden szabályszerűen, magas minőségben zajlott.

Hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartja, hogy az uniós intézmények azért igyekeznek lejáratni Magyarországot, mert megpróbálta megvédeni a határait. Harald Vilimsky úgy vélekedett, hogy azonnal véget kell vetni az uniós szankciós politikának.

(Borítókép: Gál Kinga 2021. novemberben. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)