Gyurcsány Ferenc: Volt idejük, hogy megöljenek, de nem sikerült

2022.09.14. 10:41
Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök úgy gondolja, ha meg kellett fizetnie bármiért is, mostanra megtette.

„Ha jól emlékszem, 2001-ben én írtam Medgyessy Péter elhíresült szövegét: »Eddig, és ne tovább!« Igaz, helyénvaló szöveg volt akkor. Most a magam szövegét írom és mondom: eddig tartott, most tovább” – fogalmazott Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc.

A politikus szerint 2006 óta „innen és onnan is belém vájják körmüket mindenfajta emberek: semmirekellők, középszerűek, képességesek, akarnokok, sértettek, feltörekvő tehetségesek, tehetségtelenek, politikai bűnözők és jó szándékú szerencsétlenek”.

Megtették. Volt idejük, hogy megöljenek. Akarták, nem sikerült. Eddig tartott. Ha kellett fizetnem bármiért is, mostanra megfizettem. Most viszont akkor elvégezzük dolgunkat

írta a Demokratikus Koalíció elnöke, aki úgy látja, az a dolguk, hogy egyértelmű választ adjanak erre a „történelmi, politikai rettenetre, ami Orbán Viktorhoz és a Fidesz nevű bűnszervezethez kötődik. Ezt vagy mi csináljuk meg, vagy jó ideig senki. Mi megcsináljuk.”

Gyurcsány Ferenc azt ígéri, hogy demokratikus, szabad európai Magyarországot teremtenek, és mindenki jöhet, de senkire nem várnak, „nincs egyrészt-másrészt”. A korábbi miniszterelnök leszögezte: a jobb országért való küzdelmet a Demokratikus Koalíció vezeti.