Furcsa dolgot vettek észre a kömlői égbolton
A Heves megyei hírportál szerkesztősége az elmúlt napokban több olyan fotót is kapott olvasóiktól, melyeken egy furcsa, megmagyarázhatatlannak tűnő repülő tárgy fedezhető fel az égen.
Az egyik olvasójuk azt írta, hogy „egy csóvát húzó érdekes dologra lett figyelmes, amely villámgyorsan haladt”. Társaival először csodálkoztak, majd a rémület lett úrrá rajuk, mert nem tudták beazonosítani a tárgyat. Az esetet felvették videóra is.
Miskolci László UFO-kutató a lapnak azt nyilatkozta, hogy a videó túl rövidre sikeredett, mert az már nem látható rajta, hogy a tárgy lebukik-e a horizont alá, vagy hogy merre száll. Mint mondta, lehetséges, hogy egy repülőgépről van szó. Hozzátette: a hatásvadász zene miatt azt sem tudni, hogy volt-e valamilyen hangja a jelenségnek.
A kutató szeptember 10-én hasonló dologra lett figyelmes a budapesti Corvin-sétánynál. Úgy gondolja, hogy „ha ezt egy laikus veszi észre, biztos, hogy elkereszteli valami misztikus jelenségnek”. Kiderült ugyanis, hogy csupán egy léggömbről volt szó.