Több iskolában demonstrálnak hétfőn a tanárok, később hídfoglalásra készülnek

Több iskolában munkabeszüntetésre készülnek hétfőn a pedagógusok – közölte a a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. Mindeközben kiderült, hogy „Hídfoglalás a tanárokért” címmel tüntetést szervez a Grund ifjúsági szervezet október 5-ére a pedagógusok világnapja alkalmából.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke azt mondta: hétfőn viszonylag kevés tanár fog sztrájkolni, jóval kisebb lesz az érdeklődés, mint a tavaszi tiltakozások idején volt. 

Főként Budapesten és néhány megyeszékhelyen várhatóak demonstrációk.

A szakszervezet alelnöke azt is hozzátette: most sokan a fenyegetések, a tankerületek által belengetett retorzió miatt tántorodtak el a részvételtől. Szerinte ugyanakkor ezek a lépések kontraproduktívak lesznek.

Totyik Tamás azt is hozzátette: fontosnak tartja, hogy fenntartsák a határozatlan idejű munkabeszüntetés lehetőségét, mert a polgári engedetlenségben részt vevő kollégákat egyre nehezebb megvédeni. Ezért ösztönzik őket arra, hogy szervezett keretek között ne vegyék fel a munkát. A PSZ alelnöke ezenkívül azt is közölte, hogy

nagyobb tiltakozásokat – sztrájkot és tüntetéseket – akkor fognak tartani, amikor megérkeznek a pedagógusok első durvább rezsiszámlái.

Végül hangsúlyozta, hogy a tiltakozás célja nem csupán a pedagógusok fizetésének emelése, hanem a pedagógushiány megszüntetése is, de a két kérdés összefügg, mivel az alacsony bérek miatt nem sokan mennek tanítani és a tanárképzést is kevesebben kezdik el.

Egy másik szervezet hídfoglalásra készül

Október 5-én szerdán 17 órától 19 óráig szervez tüntetést a Grund ifjúsági szervezet, mint írják, azért, hogy megmutassák a magyar kormánynak, hogy a tanárok jelenlegi helyzete tarthatatlan, és hogy joguk van sztrájkolni, hiszen a sztrájk alapjog – hangsúlyozzák.

306770989 108461585350474 7319779664605196763 n
Fotó: Facebook

A „Hídfoglalás a tanárokért” elnevezésű demonstrációt október ötödikén, a pedagógusok világnapján tartják.

Ennek a napnak a minket tanító pedagógusok ünnepléséről és megbecsüléséről kéne szólnia, de ezt a jelenlegi politikai intézkedések lehetetlenné teszik

– olvasható az esemény leírásában.

Majd hozzáteszik, hogy ezen a napon a tanárokért tüntetnek, hogy valóban meg legyenek becsülve, hiszen ha nincs tanár, nincs oktatás, akkor jövő sincsen. 

Végül megjegyzik, hogy a sorozatos kiállások, sztrájkok és szolidaritási megmozdulások folytatódnak és nem hagyják, hogy tiltakozásaik, kiállásaik következmények nélkül maradjanak.

Az esemény szervezői gimnáziumi diákok, akik azt kérik a tüntetőktől, hogy kockás ingben menjenek és vigyenek magukkal gyertyákat is. 

Legutóbb a Diákok a Tanárokért szervezet hirdetett tüntetést Budapest belvárosába. A tüntetésnek az „Évnyitó – Az oktatás nemzeti ügy” címet adták, az erről szóló részletes beszámolónkat ide kattintva olvashatja el.

Hogyan jutottak idáig a pedagógusok?

Mint ismert, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) még októberben alakított sztrájkbizottságot, majd hónapokon át tárgyalt a kormánnyal. Mivel az egyeztetések nem vezettek eredményre, a szakszervezetek januárra figyelmeztető sztrájkot, márciusra pedig határozatlan ideig tartó sztrájkot hirdettek. Utóbbit a választások miatt kellett felfüggeszteni, de a szakszervezetek jelezték, hogy amint megalakul az új kormány, tárgyalásokat kezdeményeznek.

A PSZ és a PDSZ levelet is írt Orbán Viktornak, ebben azt kérték, hogy jelölje ki a tárgyalópartnert a sztrájkbizottsági tárgyalások folytatásához. Ezekben a napokban Novák Katalinnak is levelet írtak a szakszervezetek, a köztársasági elnöktől azt kérték, hogy ne írja alá a pedagógusok sztrájkjogát korlátozó törvénymódosítást, de hiába, a még elégséges szolgáltatásokra vonatkozó szabályok már a május 26-ai Magyar Közlönyben megjelentek. Mindezek ellenére az érdekvédők a sztrájkjog visszaszerzésén túl a korábban megfogalmazott követelésekről sem mondtak le. 

A 2022/2023-as tanévet is több helyen polgári engedetlenségi akciókkal indították. De a diákok közül is egyre többen állnak ki a pedagógusokért, akik tüntetéssel, virrasztással, élőlánccal jelezték, hogy sürgős változásokra van szükség a közoktatásban.