A Fidesz szerint ez az ingatlanügy állhat Déri Tibor polgármester hátralépése mögött

291395253 458114872806901 6467355452686042143 n
2022.09.22. 14:25
A Magyar Íjász Szövetség és Újpest önkormányzata közti szerződés részleteit ismertette a helyi Fidesz frakcióvezetője, nem kevesebbet állítva, mint hogy Déri Tibor polgármester döntései nyomán a kerület több száz milliós kárt is elszenvedhetett. Súlyos bűncselekmények gyanújáról beszélt, és büntetőfeljelentést helyezett kilátásba.

Közokirat-hamisítás, hűtlen kezelés, csalás, hivatali visszaélés – ezeket a súlyos vádakat Nagy István, az újpesti Fidesz-frakció vezetője fogalmazta meg azon a sajtótájékoztatón, amelyen a IV. kerületi önkormányzat és a Magyar Íjász Szövetség közti szerződés részleteit ismertette.

Még 2019-ben, tehát a fideszes városvezetés időszakában döntött úgy Újpest önkormányzata, hogy a fővárossal együttműködésben eladja a Magyar Íjász Szövetségnek (MÍSZ) a korábban sport- és rekreációs célokra kialakított telkét, a szövetség pedig vállalta, hogy ott íjászközpontot épít. (A beruházás a Vadászati Világkiállítás egyik attrakcióját jelentő nemzetközi íjászverseny és később világversenyek megrendezésének helyszíne lehetett volna, amellett hogy edzési lehetőséget biztosít az íjászoknak.)

A projekt az önkormányzati kampány egyik fő témája lett, az ügyletet az akkor még csak polgármesterjelölt Déri Tibor támadta, megválasztását követően pedig ellehetetlenítette. Nagy István szerint csak később szembesült a baloldali városvezetés azzal, hogy 

a polgármester (Covid-járvány alatti) egyszemélyes döntése, amely az ingatlanra változtatási tilalmat rendelt el, olyan károkat okozhat, amelyek milliárdos kártérítési igény alapját jelenthetik.

A Fidesz gyanúja szerint ezzel a rendelettel a polgármester egy folyamatban lévő jogvitába avatkozott be, amivel az önkormányzatot akarta tisztességtelen előnyhöz juttatni a Magyar Íjász Szövetséggel szemben. 

A helyzet megoldására a jelenlegi városvezetés úgy döntött, egy csereingatlant ajánl fel a szövetségnek, ha elfogadják, az önkormányzat leszedi a változtatási tilalmat az íjászszövetség által megvásárolt ingatlanról. Bár a csereingatlan jogilag nem került még a MÍSZ tulajdonába, felépítették rajta az Íjász Központot, amely jelen állapotában egy szerkezetkész csarnok. Nagy István szerint az ingatlancseréhez készült értékbecslés túlértékeli a MÍSZ tulajdonában álló ingatlan értékét, ez pedig felvetheti az önkormányzat esetében a hűtlen kezelés bűncselekményét. Ráadásul a megállapodás az újpesti önkormányzat tulajdonaként állítja be az ingatlanokat, melyen a MÍSZ-nek ingyenes használati jogot biztosít, miközben az felerészben a Fővárosi Önkormányzaté. Ezért mondta Nagy István, hogy ez csalásgyanús. Amennyiben a fővárosi kormányhivatal nem hagyja jóvá a csereszerződést, a MÍSZ több száz milliós értékű kártérítési pert kezdeményezhet az önkormányzattal szemben. A helyi Fidesz álláspontja szerint

az ingatlancsere ügyének folyamatában vélhetőben több száz millió forintos, rosszabb esetben milliárdos kárt okoznak az önkormányzatnak. Az Íjász Központ ügyének három éve tartó folyamata a politikai károkozás iskolapéldája.

Minderre tekintettel a következő képviselő-testületi ülésen a Fidesz egy eseti vizsgálóbizottság létrehozására tesz javaslatot, egyúttal fegyelmi eljárást kezdeményez Déri Tibor polgármesterrel és Czigler László alpolgármesterrel szemben, mivel úgy látják, hogy megáll a hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás, hűtlen kezelés és csalás bűncselekményének alapos gyanúja.

Nagy István személyes véleménye szerint ez az ügy állhat Déri Tibor korábbi döntésének hátterében.

Újpest polgármestere szeptember elején jelentette behogy családi okok miatt nem kíván a 2024-es önkormányzati választáson indulni az újpesti városvezetői mandátumért.

A Fidesz helyi frakcióvezetője azt mondta: ha az önkormányzat képviselő-testülete leszavazza a vizsgálóbizottság felállítását, megteszi a büntetőfeljelentéseket. 

(Lapunk kereste Déri Tibor polgármestert, amennyiben reagál az elhangzottakra, cikkünket frissítjük.)

(Borítókép: Déri Tibor / Facebook)



  • Tippek
  • Bankszámla