Évente több száz életet menthetnénk meg, ha mernénk elsősegélyt nyújtani

306632408 5836462386365298 3776593873365290789 n
2022.09.22. 14:54
Minden évben több tízezer olyan eset történik, amikor szükség lenne a gyors segítségnyújtásra, hogy a rosszul lévő, balesetet szenvedő állapotát stabilizáljuk a mentő megérkezéséig. A jogosítványok számából adódóan a lakosság legalább negyven százaléka rendelkezik bizonyos elsősegélynyújtási alapismeretekkel, ha baj van, sokan mégsem merünk cselekedni, pedig rosszat egyedül azzal tehetünk, ha nem teszünk semmit – hívta fel a figyelmet Kovács Dávid, a Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtási szakmai vezetője.

A KSH adatai szerint Magyarországon közel négymillió gépjármű van forgalomban, tehát legalább ennyien rendelkeznek itthon jogosítvánnyal, ehhez pedig le kellett tenniük az egészségügyi vizsgát. 

„Ezt a tudást érdemes időről időre felfrissíteni, ezzel ha olyan helyzetbe kerülünk, bátrabban tudunk cselekedni” – hangsúlyozta Kovács Dávid, a Magyar Vöröskereszt illetékese, aki azt is kiemelte, hogy a vezetői engedély megszerzéséhez elsősorban közúti traumás eseteknél való segítségnyújtást oktatnak, népegészségügyi szempontból vannak olyan, hazánkban gyakran előforduló, mentést igénylő rosszullétek, amelyeknél életmentő lehet a gyors cselekvés.

Hirtelen szívhalál következtében évente egészségügyi intézményen kívül hét-nyolcezren halnak meg. Ha a jelenlévők azonnal megkezdenék az újraélesztést, közülük sokan megmenthetők lennének, ugyanis a negyedik-ötödik percig még agykárosodás nélkül újraindítható a vérkeringés

– mondta el az Indexnek Kovács Dávid. 

Az óvodások is képesek segíteni

Hazánkban szintén gyakori halálok az évente negyven-ötvenezer embernél bekövetkező stroke, minden tizedik percben történik ilyen, és csupán öt-hét százalékuk kerül időben kórházba, pedig a három órán belül megkezdett kezeléssel sok esetben a végleges károsodás, bénulás visszafordítható lenne. A szív ereinek meszesedése miatt mindkét érkatasztrófa hatvan év felett jelent kockázati tényezőt.

A Bázisóvoda programunk Mesehősképző keretében ezért a legkisebbeknek is oktatjuk a stroke-ra utaló jeleket, hiszen rájuk gyakran az ebbe a korcsoportba tartozó nagyszülő vigyáz

– árulta el a szervezet szakmai vezetője. A WHO és a Vöröskereszt nemzetközi szervezete is hangoztatta, hogy már az egészen kisgyermekeket meg lehet tanítani arra, hogyan ismerjék fel, ha baj van, és hogyan cselekedjenek. 

„Sok olyan hírt lehet hallani a világból, hogy öt-hat éves gyerek mentette meg a szülő, nagyszülő életét, tehát a legkisebbek is képesek a legnagyobb dolgokra. Óvodai elsősegélynyújtó foglalkozásainkon a megfelelő didaktikai módszerrel a szívinfarktusra vagy stroke-ra utaló jeleket is oktatjuk, és azt, hogyan hívjanak az okostelefonon a 112-es számon segítséget, vagy hogy mikor forduljanak felnőtthöz, hogyan helyezzék a sérült testtájat nyugalomba, és hogy vérzéscsillapításnál, kötés felrakásánál tudjanak segédkezni. Játékos módon pszichésen is felkészítjük őket az ilyen helyzetekre, szerepjátékokkal, a sérülések ellátását plüssmacikon gyakorolják. Vannak a csoportokban vöröskeresztes karszalagos ügyeletes gyerekek, akik ha például egy családi napon egyszerűbben megsérül valaki, szaladnak az óvó néni által felügyelt, általuk rendben tartott elsősegélydobozért” – mondta el a Kovács Dávid, aki hangsúlyozta, hogy mindez elsősorban arra készíti fel őket, hogy ha a saját életükben szükség lesz segítségnyújtásra, különösebb ijedelem nélkül meg tudják tenni.

A kisgyermekek bátorságukkal később példát mutathatnak a felnőtteknek is

– fűzte hozzá a Magyar Vöröskereszt munkatársa, aki kiemelte, hogy „Az elsősegélynyújtást megtanulni gyerekjáték” mottójuk is ezt támasztja alá. Az elsősegélynyújtás világnapján, múlt szombaton megrendezett országos ifjúsági versenyükben a résztvevők közel fele általános iskolás volt.

Példát mutatnak a magyar gyerekek életmentésből

Az eseményt már ötven éve rendezik meg szeptember második szombatján. Minden évben hazánk más-más nagyvárosában tartják az országos döntőt, tavaly Békéscsabán, idén Budapesten mérhették össze a diákok életmentőkészségeiket. A látványos rendezvényen lezárták a Hősök terét, ahol egy nagyszabású tömegbalesetet imitáltak, egy füstgép segítségével tűzesetet szimuláltak a Mariott Hotel kevésbé látogatott részében, az Erzsébet téri helyszínen pedig ejtőernyős tandemugrónak öltözött sérülteket kellett ellátniuk a versenyzőknek. Az ország minden megyéjéből érkeztek résztvevők, összesen háromszázan mérettették meg magukat gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában húsz állomáson.

A Magyar Vöröskereszt munkatársa elmondta: sok diáknak ez olyan életre szóló élményt ad, hogy többen közülük később mentőápolói, orvosi, egészségügyi hivatást választanak.

A köztereken nézőként végigkövethető szemléletes eseménnyel elsősorban az a célunk, hogy minél több ember figyelmét hívjuk fel arra, hogy könnyen elsajátítható fogásokkal bárki tud elsősegélyt nyújtani, ha olyan helyzet adódik

– emelte ki Kovács Dávid.

Rosszat egyedül azzal tehetünk, ha nem teszünk semmit

„Ha valakinek nincs meg az elsősegélynyújtó tudása, ha bajba kerül valaki, rosszullét történik, vegyen egy nagy levegőt, menjen oda, mérje fel a helyzetet, ha indokolt, hívja a 112-t, és kérjen tőlük segítséget” – mondta el a szakember, aki hozzáfűzte, hogy az utóbbi időben a diszpécserek a vonalban maradnak, és segítik koordinálni a telefonálót, aki így még előzetes tudás nélkül is sokat tud tenni azért, hogy a rászoruló állapotát stabilizálja addig, amíg a mentők a helyszínre nem érkeznek. Aki pedig szeretné elsősegélynyújtó tudását felfrissíteni, annak számos szervezet kínál erre ingyenes tanfolyamot, ahogy a Magyar Vöröskereszt is. Hősképző programjukba egészen novemberig várják az érdeklődőket minden megyében, helyi szervezeteiknél lehet jelentkezni. 

Vannak életmentő applikációk is, például a Szív City regisztrált tagjai a közelükben közterületen történő hirtelen szívmegállás esetén vállalják az újraélesztést a mentők megérkezéséig. Az OMSZ Életmentő alkalmazását érdemes a kockázati csoportba eső idősek okostelefonjára letölteni, amely rosszullét esetén azonnali jelzésre elküldi a GPS-koordinátákat és az akkumulátor töltöttségét is. A szakember arra is kitért, hogy bizonyos tüneteknél nem szabad halogatni a segítségkérést.

Idős korban súlyos fejfájáshoz társuló szédülésnél, féloldali mozgászavarnál, aszimetriánál, érzékszervkiesésnél vagy szokatlan, előzmények nélküli, húsz percen túl fennálló erős mellkasi nyomás esetén gyanakodni kell érrendszeri katasztrófára, és mielőbbi szakszerű ellátásra lehet szükség

– hívta fel a figyelmet a Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtási szakmai vezetője.

(Borítókép: Résztvevők az 50. Országos Elsősegélynyújtó Versenyen 2022 szeptemberében. Fotó: Magyar Vöröskereszt / Facebook)