Életveszélyes állapotban volt a kiskamasz, aki kizuhant egy budapesti gimnáziumból

2022.09.25. 17:39
A TV2 Tények című műsora riportot készített a Heim Pál Gyermekkórházban, ahol azt a 12 éves fiút ápolják, aki szerdán zuhant ki egy budapesti gimnázium második emeletéről.

Az esetről először ebben a cikkünkben számoltunk be. A fiút súlyos sérülésekkel vitte kórházba a mentő, a rendőrség pedig foglalkoztatás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást. Később az is kiderült, hogy a gyermek feltételezhetően a telefonját nyomkodta az ablakban, és emiatt eshetett ki. 

A Tényeknek most az egyik szülő arról beszélt, hogy a rendőrség kihallgatta azokat a diákokat, akik az eset idején az osztályteremben voltak, de mindannyian azt mondták:

nem látták, hogy az osztálytársuk miként esett ki, mert ők maguk is a telefonjukat nyomkodták akkor. 

A Tények riportjából az is kiderült, hogy a gyermek annyira súlyos állapotban volt, hogy a kórházban a baleseti és gyermekkórház orvosai közösen küzdöttek érte,

és orvosi bravúr volt, hogy megmentették az életét. 

Az orvosok „azonnal, szervezetten összeálltak, és ezt a sokszervi eltérést, törést csapatban operálva, többórás műtéti eljárással oldották meg. A mai napra a gyermeket le tudtuk venni a lélegeztetőgépről, túl van a közvetlen életveszélyen, valamennyi sérülése megfelelően ellátott” – mondta még pénteken a Tényeknek Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója.

Mindeközben az egyik helybeli nő is nyilatkozott a Tényeknek, és azt mondta: kutyasétáltatás közben gyakran látja, hogy a gyerekek kiülnek az ablakba abban a gimnáziumban, „de nem szoktak kiesni”, és rejtély, hogy ez most miként történhetett meg.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport