Két kerületben és hét településen választottak vasárnap

2022.09.25. 20:53
Kilenc településen is időközi önkormányzati választást tartottak vasárnap. Ezek közül a kettő legfontosabb Újpest 12-es és Miskolc hármas számú választókerülete volt. Az előbbiben az ellenzék, az utóbbiban a Fidesz aratott győzelmet.

Újpesten, a 12-es egyéni választókerületben Maholányi Zsolt (DK–LMP–Momentum–MSZPPárbeszédUPK Újpestiek Közössége) nyerte az időközi önkormányzati választást 50,9 százalékos eredménnyel. 

Miskolcon pedig a hármas egyéni választókerületben Barta Gábor (FideszKDNP) nyert, aki 56,24 százalékos eredménnyel lett önkormányzati képviselő.

Nemesnépen Nagy István eddigi polgármester aratott győzelmet

Újra megválasztották polgármesternek a Zala megyei Nemesnépen a települést eddig is irányító Nagy Istvánt (független) vasárnap a megismételt időközi választáson, amelyet a korábbi szavazategyenlőség miatt kellett megtartani.

Stokker Balázs, a Csesztreggel közös önkormányzati hivatal jegyzője az MTI-nek vasárnap elmondta: a két jelölt közül Nagy István 49, kihívója, a szintén független Dénes Zoltán 43 voksot gyűjtött be. Nemesnép 118 választópolgára közül 93-an szavaztak ezúttal, az urnában egy érvénytelen szavazólapot találtak.

Polónyi László lett Zagyvarékas polgármestere

Az egyetlen jelöltként induló Polónyi László (független), eddigi FideszKDNP-s önkormányzati képviselő lett vasárnap a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Zagyvarékas polgármestere.

A valasztas.hu adatai szerint a 2864 zagyvarékasi szavazópolgár közül 439 (a szavazók 19,33 százaléka) vett részt a polgármester-választáson, közülük 428-an adtak le érvényes szavazatot.

Zagyvarékason azért kellett új polgármestert választani, mert Kurucz László Árpád, a korábbi (független) polgármester megromlott egészségi állapota miatt lemondott tisztségéről. Lemondása óta a feladat- és hatásköreit Polónyi László látja el.

Somogyi Tibor nyert Kisasszondon

Somogyi Tibor független jelölt nyerte a polgármester-választást a Somogy megyei Kisasszondon, ahol a képviselő-testület négy tagját is megválasztották a vasárnap tartott időközi voksoláson.

A Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható információk szerint a győztes 62, míg szintén független vetélytársai közül Kiss István 20, Gyarmati Menyhért 7 érvényes szavazatot kapott. A képviselőket 10 független jelölt közül választották ki a kisasszondiak.

A Kaposvárhoz közeli község 141 választópolgára közül 90 élt a szavazati jogával, a polgármester-jelöltekre leadott voksok közül 1 érvénytelen volt. A választásra a képviselő-testület feloszlásról szóló korábbi döntése miatt volt szükség.

Bohrát Mária lett a polgármester Örménykúton

Bohrát Mária (független) nyerte az időközi polgármester-választást a Békés megyei Örménykúton vasárnap. Miskó Bence jegyző az MTI-nek elmondta, a 277 választásra jogosult polgár közül 178-an éltek választási jogukkal, érvénytelen szavazat nem volt.

Bohrát Mária – aki eddig is képviselő volt az alig több mint ötszáz lelkes, Szarvashoz közeli község képviselő-testületében – 64; Trabachné Bálint Ágnes Judit 50; Kiss Edit 42; Csicsely György pedig 22 szavazatot kapott. Valamennyien függetlenként indultak. A választást a települést csaknem húsz éven át vezető Szakács Jánosné (független) polgármester halála miatt kellett kiírni.