A rezsiárak miatt összevonhatnak két debreceni iskolát

2022.09.27. 20:15
A Demokratikus Koalíció (DK) közölte, hogy azonnali magyarázatot vár egy debreceni iskola esetleges bezárása ügyében, amelyre a megnövekedett rezsiárak miatt kerülhet sor.

„Valóban bezárnak egy debreceni iskolát a brutális rezsiárak miatt?” – tette fel a kérdést a DK, hozzátéve: „aggasztó hírek kezdtek el terjedni Debrecenben. Több értesülés jutott el a párthoz, amely szerint a Debreceni Szakképzési Centrum a brutális rezsiárak miatt két helyi iskolát – a Bethlen Gábor Közgazdasági Technikumot és az Irinyi János Technikumot – összevonná.

Egyeztetés alatt a válságterv

Az átszervezést úgy oldanák meg, hogy az Irinyi iskolába délelőttös-délutános váltásban járnának a két intézmény tanulói. A hírt egyelőre nem erősítette meg a Debreceni Szakképzési Centrum, ugyanakkor nem is cáfolták. Az ügyben illetékes kancellári koordinátor azt nyilatkozta a sajtó megkeresésére, hogy egyeztetés alatt van a szakképzési centrum energetikai válságterve.

Varga Zoltán, a DK országgyűlési képviselője közölte, hogy képviselőként és debreceni polgárként sürgősen tájékoztatást vár abban a kérdésben, hogy valóban összevonják-e a két debreceni iskolát.

Amennyiben valóban erről van szó, arról haladéktalanul tájékoztatni kell a szülőket, a diákokat, a tanárokat, minden érintettet! Senkit sem lehet bizonytalanságban tartani, elfogadhatatlan, hogy a pedagógusok, tanulók és a szüleik fizessenek az orbáni megszorításokért! Ezért azonnali tájékoztatást várunk a Debreceni Szakképzési Centrumtól, hogy valóban bezárnak-e egy debreceni iskolát az elszabadult rezsiárak miatt

– fogalmazott Varga Zoltán.