200 milliárdos lesz a főváros villanyszámlája, a kormánytól vár segítséget

20220928 091713
2022.09.28. 10:48
A MÁV Startra mint nagy közszolgáltatóra hivatkozva kért kormányzati támogatást a Fővárosi Önkormányzat, hogy biztosítani tudja a budapestiek számára nyújtott szolgáltatásait, mivel a kialakult többletköltségek a városvezetés szerint kigazdálkodhatatlanok. A városházi ellenzék szerint a működés nem állhat le, de úgy látják, a feladatellátás elsődleges felelőse a főváros.

Nagyságrendileg 200 milliárd forint. Ennyivel ugrott meg Budapest villanyszámlája. Ez a közvilágítást, közösségi közlekedést, szennyvízkezelést jelenti – azokat a közszolgáltatásokat, amelyek a budapestieknek természetesek. A Fővárosi Közgyűlés ülése előtt minderről Horváth Csaba zuglói polgármester beszélt, hozzátéve, hogy ugyanez a helyzet a MÁV Startnál is: ott a korábbi 21 milliárddal szemben közel 300 milliárd forint a végszámla, azaz 280 milliárdos tétel hiányzik a büdzséből.

A BKV-nál az áramenergia-szükséglet eddig 10 milliárd volt, most 140 milliárd – jelezte Horváth Csaba.

Nyilvánvaló, hogy ezt a többletet nem lehet kigazdálkodni, ezért azt szeretnénk kérni a kormánytól, hogy ugyanazt a támogatást, amit meg kell adni a MÁV Startnak, meg kell adni a Volánnak, ugyanazt az arányos támogatást kapják meg a budapesti közszolgáltatásokat végzők, így a BKV is.

Információink szerint a MÁV Start lejáró energiaszerződését követő időszakra nem rendelkezik az állami segítség ígérvényével, ugyanakkor van egy szükséghelyzeti energiavételezési lehetőség, melyet az állam biztosít, vészhelyzet esetén 96 forint/KWh áron, december 31-éig. (Az ezt biztosító kormányrendeletet a 2023-as évre még nem hozták meg.) A mechanizmus tehát létezik, azonban azt nem az ilyen nagy szolgáltatók megsegítésére találták ki.

Horváth emlékeztetett: a budapestiek napi 20-25 milliárd forint adót fizetnek be az államkasszába, baj esetén tehát ebből kitelne a kért kompenzáció. Most a kompromisszumkeresés és az együttműködés ideje van itt. „Az önkormányzatoknak természetesen mindent meg kell tenni a takarékosság érdekében, de emellett szükség van a kompenzációra” – hangsúlyozta.

Az Index kérdésére azt mondta, eddig mindezt csak a nyilvánosság csatornáin keresztül kezdeményezték, de a főváros és Zugló is várja a tárgyalási időpontot Lázár János építési és beruházási minisztertől, készen állnak az egyeztetésre. A tizennégyszeres áramszorzó magáért beszél, de a gázolaj csupán másfélszeres ára is komoly problémát okoz a BKV-nál, éppúgy, mint a Volánnál. Emlékeztetett, már korábban kezdeményezték, hogy a közösségi közlekedés üzemeltetői vehessenek az ársapkával védett, illetve áfacsökkentett üzemanyagokból. A BKV áramtenderére továbbra sem érkezett érvényes ajánlat, ám véleménye szerint a járművek addig közlekednek majd, amíg van áram a vezetékben, és a kutakon kiszolgálják a társaság járműveit. Hogy ez meddig lesz így, az nem a fővároson múlik – tette hozzá.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetője az elhangzottakra úgy reagált:

Minden olyan intézkedést támogatunk, amely azt szolgálja, hogy a közműszolgáltatók, a vállalatok biztonságosan tudjanak működni, de ne felejtsük el, hogy a BKV a főváros cége, ezért a feladatellátás felelőssége is a Fővárosi Önkormányzaté.

Horváth Csaba azt is elmondta, a főváros 2022-es teljes költségvetése 480 milliárd, ám már korábbról van benne egy 130 milliárdos hiány, így nyilvánvaló, hogy 200 milliárdot pluszban nem tud kigazdálkodni.

A Fidelitas aktivistái zavarták meg a közgyűlést

A közgyűlés ülésének kezdetét egy politikai közjáték zavarta meg, az ülésteremben a Fidelitas aktivistái egy nagy molinót feszítettek ki, amelyre azt írták: Tiltott kampányfinanszírozás! – Mennyit kaptatok az amerikai júdáspénzből? A molinón Gyurcsány Ferenc, Soros György, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter arcképe volt látható.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz milliárdos támogatás érkezett az Action for Democracytól. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda sikkasztás és pénzmosás gyanújával rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A volt miniszterelnök-jelölt szerint a pénzt legális módon használták fel.

(Borítókép: Ambrus Balázs / Index)